A SEJTEK, ÉS AZ OZMÓZIS

A sejtek belsejében számos ozmotikus anyag van, ionok, fehérjék, egyéb oldott molekulák. A sejtmembrán viszont szemipermeabilis, azaz féligáteresztő membránként viselkedik. Az ionok, illetve a töltéssel rendelkező molekulák (fehérjék, szénhidrátok, egyebek) nem, a víz viszont szabadon áramlik át rajta.

Az előbbiekből következik, hogy ha egy sejt belsejének az ozmotikus koncentrációja nagyobb mint a környezetének (a környezet hipozmotikus), akkor ennek megfelelően a sejtbe víz áramlik, a sejt duzzad. Ha viszont a környezet ozmotikus nyomása nagyobb (hiperozmotikus), a víz kiáramlik a sejtből, és a sejt zsugorodik. A sejt ozmotikus nyomásával megegyező ozmotikus nyomású oldatot nevezzük izozmotikusnak.

A sejtek működéséhez alapvető feltétel a környezetük állandósága, amihez hozzátartozik a pH, ionkoncentációk, és az ozmotikus nyomás is. Ezeknek viszonylag kismértékű változása a sejtek károsodását eredményezheti. Azonban a sejtek környezete a halak esetében nem a a halat körülvevő vizet jelenti, hanem a sejteket a szövetekben körülvevő sejt-közötti teret.

Ebben a térben található folyadéknak (aminek ozmotikus nyomása nagyjából megegyezik a vérplazmáéval – plazma: a vér vérsejteken kívüli része) az állandóságát a szervezet nagyon pontosan szabályozza, ami ezek után talán logikusan hangzik. És nem csak a folyadék összetétele, hanem mennyisége is szabályozott.