AZ OZMÓZIS ALAPJA

Ha egy edény két oldalába két eltérő ionkoncentrációjú oldatot teszünk, az ionok diffundálni kezdenek a koncentrációkülönbségnek (koncentrációgrádiensnek) megfelelően, és egy idő után megszűnik a különbség a két oldal között

Ha a két oldalt elválasztjuk egy félig áteresztő membránnal, ami ionokat nem, de vizet átenged, akkor megakadályozzuk az ionáramlást. Azonban a víz továbbra is szabadon áramlik, mégpedig a hígabb oldatból a töményebbe. (Ha úgy tetszik, az oldatokat úgy is felfoghatjuk, hogy a hígabb-ban nagyobb a vízmolekulák koncentrációja mint a töményebb sóoldatban. Tehát a víz a saját koncentrációgrádiensének megfelelően áramlik. A töményebb sóoldatban egyre több lesz a víz, addig amíg kiegyenlítődik a különbség.

A fentiekből következik, hogy csak azok az oldott anyagoknak lehet ilyen hatásuk (ozmotikus, vízáramlást okozó) amelyek nem jutnak át a membránon. Pl. ha a két oldal között eltérő az oxigénkoncentráció, de a membránon szabadon átjut az oxigén (és a biológiai membránok ilyenek), akkor annak nem lesz ozmotikus hatása, nem lesz a következtében vízáramlás.

Ozmotikus koncentrációnak nevezzük azoknak az oldott anyagoknak a koncentrációját, amelyeknek ozmotikus hatásuk van (mértékegysége Osmol/l). Az ozmotikus koncentrációt nyomással is kifejezhetjük, ugyanis belátható, hogy az edény két oldala között a víz áramlásával nyomáskülönbség alakul ki . Egy adott oldat ozmotikus nyomása azt a hidrosztatikai nyomást jelenti, ami ellensúlyozni tudja a koncentrációgrádiensből eredő víz-hajtóerőt.