BEVEZETŐ

A halak egész életük folyamán vízzel vannak körbevéve, ugyanúgy, ahogy mi emberek a levegővel. Mint a levegő is, így a víz is a környezet behatásinak van kitéve, és gondolok itt az esővízre. Ez az esővíz már az atmoszférában környezeti behatások alatt van, beleértve ebbe akár a levegő szennyezettségét is.

Ahogy az esőcsepp eléri a talajt, a rohamos változás megkezdődik. A változás folyamán állandóan egyre több és több anyagot, összetevőt vesz fel, így változik állandóan a kémiai összetétele. AZ EGYIK VÍZ A MÁSIK VÍZZEL SOSEM AZONOS. Az ember tudta nélkül is megváltoztatja a vizet szennyezéssel, nitrátvegyületekkel például, vagy akár szándékosan például klórral, amíg a vízvezetékből “tisztán” megérkezik hozzánk. Ezért lehet egy víz más itt, mint ott.

Sajnos pontosan ez az, amit a HALTARTÓK nem vesznek figyelembe. Választék és visszakozás nélkül adnak el az üzletekben növényeket, és halakat is a legkülönbözőbb származási helyekről, olyanokról, amiknek vízkémiai szempontból sokszor az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz. Így a HALTARTÓK ugyanilyen stílusban szórják be ezeket – válogatás nélkül – akváriumaikba.

Ahhoz azonban, hogy egy akvárium egy biotópként funkcionálhasson, lehetőleg minden feltételnek és paraméternek a természetes élőhelyhez közeliekkel egyezni kell. Ha ez az eset nem áll fenn, akkor a hobby megváltozik, messze nem szolgálja az eredeti célját, a csodálatos egyedek megfigyelését és számukra a legmegfelelőbb környezet biztosítását.

Ez az írás hivatott szolgálni azt a célt, hogy a víz érdekes világát, tulajdonságait, és összefüggéseit bemutassa, segítséget szeretne a nyitott szemeknek adni abban, hogy értsék a vizüket, ami által a hobbijukban a sikereket gyorsabban, stabilabban és tartósan érjék el.