ÖSSZEFÜGGÉSEK A PH a CO2 és a KH ÉRTÉKEK KÖZÖTT

Ebben a fejezetben a bűvös háromszög egymásrahatásairól fogok írni, picit talán mélyebben, nem annyira konyhanyelven, de sajnos itt már erre is szükség lesz részben. Remélem azért az érthetőség határvonalát nem közelítem meg senki számára, kellemes olvasgatást.

Az előző írásaimban már megírtam többször, hogy a CO2 és KH faktorok jelentős mértékben meghatározzák a pH érték alakulását. Mindemellett természetesen az akváriumban (jó esetben) egy biológiai egyensúly van jelen, ahol is a nitrogénvegyületeket bizonyos baktériumok az úgynevezett nitrifikálók bontják le. Ennek az áldásos tevékenységüknek köszönhetően biológiailag lebontják az organikus szennyeződéseket, amik ellenkező esetben nitráttal, nitrittel, ammóniával mérgeznék halainkat.

A pH érték semleges pontja körül pH7 környékén ezen baktériumok számára optimálisak az életfeltételek, de pH 7 alatt és pH 8 felett már negatív hatás érezhető a baktériumok szaporodását és a teljesítményét illetően. Fontos ezt egy afrikai sügéres akváriumnál információként tudnunk.

Ebben az esetben fontos megjegyezni azt, hogy a nitrifikáló baktériumtelepek lassan növekednek. Ebből az okból kifolyólag a legfontosabb, hogy optimális és stabilan tartott pH érték mellett a lehető legjobb vízkémiai paraméterek álljanak rendelkezésre akváriumunkban. Különösen fontos ez újonnan elindított, vagy beindulóban lévő akváriumoknál, ahol a baktérumkultúrái lassan indulnak növekedésnek. Amíg ezek a baktériumflórák nem teljesek, amíg nem tudnak felülemelkedni a keletkező nitrogénvegyületeken, addig – például az ammónia esetében tettem is már róla említést – a pH értéknek döntő szerepe van akváriumunkban a mérgezés szempontjából.

A pH értéknek direkt ráhatása van a nirtogénvegyületek mérgező voltára.

Nagyon fontos az afrikai sügéres akváriumoknál ismerni a tényt, miszerint a pH 7-es érték környékén nem mérgező Ammónium (NH4+) van többnyire jelen, az afrikai sügéres akváriumoknak ideális pH 8 érték környékén már jelentős mennyiségben az Ammónium Ammóniává alakul (NH3)!!! Egy túltelepített medencében bizonyos feltételek mellett (gyenge szűréstechnika (simán elég ehhez bízni egy kereskedelemben vásárolt gyenge szűrőben), CO2 elégtelenség) könnyen veszélyes ammóniakoncentráció közelébe kerülhetünk.

AFRIKAI SÜGÉRES AKVÁRIUMOKNÁL pH8,2 értéknél 25 Celsius fokos vízben 8-10mg/Liter NH3 minden egyes hal számára halálos!

Minden ilyen esetben tanácsolt egy 50%-os azonnali vízcsere. Más, drasztikusabb megoldás a pH érték pH7 közelébe való lesüllyesztése (pl üzletben vásárolható pH- folyadékkal). Ezután mindenképpen meg kell (NEM A TÜNETET) a jelenség okozóját szüntetni (pl túlterhelt, eltömődött szűrő esetében a szűrőmédium kiöblítése nem árt, figyelem azonban, NEM MOSSUK KI ALAPOSAN, hiszen elpusztítjuk a baktériumflórát, ami a szűrést végzi biológiailag).

INFO: Az ilyen esetekben a telepítés mértéke a döntő faktor, ezért nem árt megemlíteni, hogy a tapasztalati értékeken alapuló általános ‘ökölszabály’: 1cm halra jusson 1 Liter víz.

Ugyanilyen fontos lehet az etetés jól megválasztott módja, és mértéke. Gondoljunk mindig arra, hogy is éreznénk magunkat, ha mindig marhapörköltet kellene ennünk! Nem árt néha a halakat koplaltatni sem, és megfigyelni a viselkedésüket. Ne etessünk többet, mint amennyit megesznek 2 perc alatt, és ne etessünk külön minden halat (kezdők gyakori hibája)! MAJD ESZIK HOLNAP…

A nitrifikáció, majd denitrifikáció végén a végtermék a már mindenki számára ismert Nitrát, aminek jelenlétét sajnos sokan nem kezelik a megfelelő helyén. Ennek komoly hatása lehet a pH értékre, hiszen nem más, mint bizonyos értelemben vett sav. Ez a sav, az eddigiekben is említett savmegkötő képességet igénybe veszi, más néven fogyasztja a Karbonátkeménységünket, ezáltal a pH értékünk is változik.

Példa: gyengén pufferelt vízben kis kH értéknél Nitrátszintek körülbelül 20-50mg/L értékben már igen komolyan süllyeszthetik a pH értékünket! Jó szűréstechnika híján a rendszeres vízcserék elhagyása katasztrofális következményekkel járhat!!!

Az állandóan emelkedő Nitrátszint állandóan fogyasztja a Karbonátkeménység értékét, és ha már kevés, vagy egyáltalán semennyi nincs “kéznél”, akkor a pH “lemegy a pincébe”, a halaink meg a mennybe ( :o) ). Ebből az okból kifolyólag is tanácsolt a rendszeres vízfrissítés, még ha elenyészően kevésnek tűnik is.