A felsőszeliek friss energiával és új edző irányításával vágtak neki a 2025-ös évnek, amelyet egy izgalmas teremtornával indítottak.

"A klub vezetősége az A-csapat eddigi játékosedzőjével, Kontár Zoltánnal való együttműködés megszüntetése mellett döntött, miután új célokat és kihívásokat tűzött ki az akadémia elé. Az ősz folyamán sajnos különböző időszakokon mentünk keresztül, amelyekben sérülések és betegségek is hátráltattak bennünket. Ezért úgy gondoljuk, hogy az aktuális helyezésünk a tabellán a maximum, amit a csapat az ősz folyamán az edző irányításával elérhetett. Köszönjük Zoltánnak klubunkban elvégzett munkáját, mielőbbi felépülést és gyors visszatérést kívánunk a futballpályákra. Az új edző Czuczor József (legutóbb a Mojmírovce együttesét irányította) aki számára a környezet nem ismeretlen. Gazdag tapasztalatokkal rendelkező szakember, akivel a célunk a saját akadémia tehetségeinek fejlesztése és fokozatos integrálása az A-csapatba, valamint a klub jövőjének erős alapjainak megteremtése. Az új edző intenzíven követi majd az utánpótlás-mérkőzéseket, és szorosan együttműködik az akadémia edzőivel"

- A klub hivatalos weboldalán értesülhetünk a tisztségviselők bejelentéséről.

A Czuczor József által irányított csapat idei első megmérettetésére szombaton Vágsellyén került sor, ahol a hagyományos TIBI-kupa huszonharmadik kiírását rendezték meg. A mátyusföldi gárda (a képen látható) a tizenkét résztvevő csapat között remek teljesítménnyel jutott el a döntőig. Az utolsó összecsapás során azonban, ahogyan a csoportmérkőzés során is, sajnos vereséget kellett elszenvedniük a vágtornóci csapattól. A következő időszakban a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség Téli Kupájának mérkőzései színesítik edzésprogramjukat, amelyek a galántai és a vágsellyei műfüves pályákon zajlanak.

Related posts