A dallam, ami összefonja lényünket.

Idén március 2-án ünnepelte a Marosvásárhelyi Rádió fennállásának 67. évfordulóját, amely már évtizedek óta a magyarság és Székelyföld elválaszthatatlan társává lett. Az 1958-ban alapított rádió nem csupán a hiteles információk egyik alapkövévé nőtte ki magát, hanem a közösség összetartó erejévé is vált, folyamatosan erősítve a helyi identitást és kultúrát.

A mai rádiózás világa jelentős átalakuláson ment keresztül, köszönhetően a közösségi médiának és az online platformok robbanásszerű fejlődésének. A folyamatos megújulás pedig nem csupán a technológiai újításokról szól, hanem a média varázsának elengedhetetlen része is. Egy dolog azonban biztos: a rádió továbbra is kulcsszereplő az emberek mindennapi életében. Hallgatjuk az autóban, a konyhában, az ágyban, egy csésze kávé mellett, a vasárnapi ebéd közben vagy épp úton a munkahelyünkre. Sokak számára már gyerekkoruktól fogva társ a Marosvásárhelyi Rádió, amely nagyszüleik konyhájából szólt. Vannak, akik a hírekért kapcsolják be reggelente, míg mások a magyar nyelv szépsége és melegsége miatt keresnek minket. Talán egy emlékezetes műsor, egy jellegzetes riporter hangja vagy egy fontos beszélgetés hozta Önöket közelebb hozzánk. A rádió önmagában csupán hangok összessége lenne az éterben, de Önök teszik azt élővé, lélegzővé, igazi közösséggé!

Ez a cikk számomra egyfajta személyes vallomás, és szeretném, ha megértenék, hogy ez most fontos számomra – hiszen annyi időt és energiát fektetek a kultúra és a közélet írásbeli és szóbeli formáiba, hogy ritkán adódik alkalom, amikor ennyire nyíltan kifejezhetem magam.

Nemrég, február 11-én ünnepeltem a Marosvásárhelyi Rádióban eltöltött második évfordulómat, és bátran kijelenthetem, hogy ez volt az egyik legjobb döntés az életemben. Amikor szembesültem a választás dilemmájával, a színházi karrierem elhagyása elengedhetetlen lépésnek bizonyult. A színház soha nem kínált annyi szeretetet, elfogadást és elismerést, mint amit a rádióhallgatók részéről tapasztaltam. Az itt eltöltött idő alatt olyan kollégákra találtam, akikkel együtt igazán inspiráló közösséget alkotunk. 2023. február 11-én léptem először a Marosvásárhelyi Rádió hullámhosszára, és már az első év számomra mérföldkővé vált – és valószínűleg a következő évek is hasonlóan értékesek lesznek. Itt, a rádió falai között kaptam meg azt a bizalmat, amelyet szülővárosomban soha nem tapasztaltam meg. Nem éreztem magam kevesebbnek vagy többnek, jobb vagy rosszabbnak – egyszerűen csak önfeledten élvezhettem a pillanatokat, még akkor is, ha a közélet sok részletét még nem ismertem. Olyan otthonra leltem itt, ahol néhány kollégám baráttá vált, akik nemcsak szakmai, hanem emberi szempontból is segítenek és tanítanak. Rájöttem, hogy hosszú időn át rossz helyen kerestem a helyemet – olyan voltam, mint egy ámbráscet a sivatag közepén. Csak a színházra fókuszáltam, mintha más lehetőség nem létezne. Pedig a színház világa sokkal tágabb: nem csupán épületekhez és fizikai jelenléthez köthető. A színház valójában a lélek kifejezésének tere – lehetőség arra, hogy több száz embert beengedjek a gondolataimba és érzéseimbe, hogy megmutassam magamat belülről. A rádióban hasonló élmények várnak rám, a különbség talán annyi, hogy itt nem mindig vagyok látható – de talán már nem is vágyom rá annyira. Végre nem kell szerepet játszanom: minden egyes pillanatban önmagam lehetek.

Az elmúlt két év során a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztősége és hallgatói révén olyan élményekkel gazdagodtam, amelyek mindent kárpótoltak a hamis és meggondolatlan kritikákért, amelyek nem rólam szóltak. Ezen időszak alatt rengeteget tanultam önmagamról. A Marosvásárhelyi Rádió nemcsak hogy enyhítette a színház által hagyott keserűséget, hanem betöltötte azt az űrt, amely folyamatosan ott lebegett bennem.

Új kihívás elé állítottak a rádió hullámhosszán: reggeli műsorvezetőként debütáltam, ráadásul épp abban a héten, amikor megérkeztem. Azonnal a mikrofon mögé állítottak, ami számomra azt jelezte, hogy bíznak bennem – mindezt mindössze 22 évesen, a színházi tapasztalataimra építve. Egy több ezer fős hallgatóság előtt léptem be az emberek életébe, otthonaikba, autóikba, sőt, a magánszférájukba is. A hangom révén hazatértem a közönséghez, és mára már tényleg otthon érzem magam a hallgatók között. A színház világában soha nem tapasztaltam meg ennyi pozitív visszajelzést és megerősítést, és ebben biztos vagyok. A reggeli műsor mellett később híreket is kezdtem szerkeszteni és bemondani. Bár kezdetben nem vágytam rá, végül annyira beleszerettem, hogy mára már nem tudnék választani a két szerep között – szerencsére nem is kell, hiszen mindkettő fontos része az életemnek. A rádiós munka egyszerre kreatív és egyben rendkívül földhözragadt; egyensúlyt teremt a kreativitás és a rendszerszemlélet között, ami igazán izgalmassá teszi számomra ezt a tevékenységet.

Családra találtam a szerkesztőség falai között, és ezt minden helyzetben büszkén vállalom. Hálás szívvel adózom a teljes csapatnak, különösen főszerkesztőmnek, Szász Attilának, aki bizalmat szavazott nekem, támogatta a fiatalos lelkesedésemet, és aki érdeklődött irántam. Marosvásárhelyen sajnos nem minden vezetőről mondható el ez, de Szász Attila kivételt képez. Ha már a köszönetnyilvánításnál tartok, meg kell említenem Karácsonyi Zsigmondot is, annak a lapnak a főszerkesztőjét, amelyik most a kezedben van. Nélküle valószínűleg nem lettem volna újságíró, és nem jelenhettek volna meg írásaim olvasható formában. Lassan egy éve, hogy a Népújság hasábjain is megjelennek a gondolataim. Köszönöm, Attila és Zsiga, hogy lehetőséget adtatok arra, hogy hangot kapjak, és hogy írásaim elérhessék az olvasókat! Nélkületek sok minden nem valósulhatott volna meg!

Emberközelinek maradni, talán ez az egyik legnagyobb kihívás, hiszen a hallgatóknak, a közönségnek, az olvasónak erre van szüksége. Embereket akarnak hallani és látni. Több ezer hallgatónk lakásába, konyhájába, udvarába kopogtatás nélkül mentem be a hangommal. Rengetegen befogadtak. Elkísérem az embereket nyaralni, orvoshoz megyek velük, asszisztálok takarításnál, főzésnél, kertészkedésnél. Van, aki dolgozni visz magával, horgászni, vagy épp az ünnepi menüt állítja össze a társaságomban. Sokan csak háttérzajként tekintenek rám. Ez sem baj, hiszen az az információ, ami őket érinti, eljut hozzájuk. Jártam már elköltözött hallgatóinknál is: Budapesten, Németországban, Angliában, New Yorkban, Ausztriában. Nyaraltam már Olaszországban és Spanyolországban is. Osztálykiránduláson jártam. Különböző fesztiválokon vettem részt, ahová a hallgatók elvittek a zsebükben. Bejártam Erdélyt és (nem csak) Európát a Marosvásárhelyi Rádió hullámhosszán.

Bízom benne, hogy még hosszú ideig élvezhetem az utazást ezen a különleges hullámhosszon, a 106.8 FM-en! Kívánom, hogy a Marosvásárhelyi Rádió továbbra is virágozzon, és hogy a benne dolgozó közösség ereje, valamint az a csodás hang, amely minket összekapcsol, mindig velünk maradjon. Hálás szívvel üdvözlöm Önöket, akik hűségesen hallgatják és támogatják munkánkat! Kérem, maradjanak velünk a jövőben is!

A Marosvásárhelyi Rádió 67 éve sugároz, 67 éve tájékoztatja, neveli és szórakoztatja hallgatóit, 67 éve dokumentálja és értelmezi a körülöttünk zajló eseményeket. Mindezt magyar nyelven tesszük, erdélyi és székelyföldi perspektívából, hallgatóink és szakmánk iránti tisztelettel és elkötelezettséggel. Az elmúlt 67 esztendőben számos olyan fontos, közösségünk sorsát meghatározó esemény zajlott, amelyekről nem csupán tájékoztatjuk hallgatóinkat, hanem közösségünkkel együtt részesei voltunk azoknak. Intézményként, ha el is némították egy időre, a Marosvásárhelyi Rádió túlélte a diktatúrát, részese volt a rendszerváltás és az azt követő zavaros időszak meghatározó eseményeinek. Gondoljunk csak a forradalomra, a könyves-gyertyás felvonulásra vagy a márciusi eseményekre, de folytathatnánk a rádió anyanyelvhasználati és egyéb közösségi jogokért folytatott hosszas küzdelemben betöltött szerepével. Folyamatos építkezés és fejlődés eredményeként 2013-ban, ötvenöt év után sikerült saját frekvencián magyarul, Romániában elsőként, egész napos közszolgálati tartalmat sugározni, majd állandóan bővítettük székelyföldi lefedettségünket, azután az online jelenlétünket... és itt nincs semminek vége, ezek csupán fontos állomásai közösségünk fejlődéstörténetének, amelynek egyik fogaskereke a Marosvásárhelyi Rádió.

Megtapasztaltuk, hogy minél zavarosabb időket élünk, annál nagyobb szükség van gyors, korrekt és higgadt tájékoztatásra, a világ eseményeinek árnyalt bemutatására, értelmezésére, fontos és jogos kérdések feltevésére és megválaszolására. És amint tapasztalhatjuk, ma is zavaros időket élünk, nap mint nap érezzük és köszönjük a ránk fordított figyelmet, a belénk vetett bizalmat, ami olyan felelősséget ró ránk, amelyet alázattal, de boldogan vállalunk. Kedves hallgatóink továbbra is számíthatnak ránk, derűs reggeli műsorainkra, pontos híradásainkra, válaszokat kereső tájékoztató, elemző vagy ismeretterjesztő műsorainkra, tematikus, különböző célközönséget, korosztályokat megszólító színes tartalmainkra, mi pedig köszönjük megtisztelő figyelmüket.

A Marosvásárhelyi Rádió csapata szívből kíván jó egészséget minden kedves hallgatójának! Legyen a Székelyföld hangja még sokáig jelen minden otthonban, autóban, okostelefonon és számítógépen, bármely szegletében a világnak! Hadd szóljon a zene és a hírek, hogy összekössék az embereket, bárhol is legyenek!

Szeretném kifejezni a legmélyebb hálámat a Marosvásárhelyi Rádió minden egykori és jelenlegi munkatársának! Az ő elkötelezett munkájuk és szenvedélyük nélkül a rádiózás nem lenne az, ami ma.