A magyar demokráciát három komoly fenyegetés sújtja, amelyek figyelmet érdemelnek. Először is, az intézmények függetlenségének csökkenése aggasztó jelenség. Amikor a hatalmi ágak elválnak egymástól, és az egyik dominálni kezd, az a demokratikus folyamatok

Ez a cím természetesen nem azt feltételezi, hogy Magyarországon demokrácia van, amely elveszhet, hanem hogy esély van visszatértére, de számos buktatóval kell szembenézni. Esély van, mert nemigen kerülheti el a Fidesz, hogy ha nem is tisztességes, de a közakaratot alapvetően tükröző választásra kerüljön sor; az emberek jelentős többsége pedig megszabadulni akar a NER-től.

Jó ideje reménykeltőek a felmérések, és ez érzékelhető a közhangulatból, de a hatalom viselkedéséből is. Sokan mégis lassan tudatosították, mert csak a két nagy párt támogatottságára koncentráltak figyelmen kívül hagyva, hogy az egyéni választókerületekben a Tisza Pártnak van tartaléka, a többi ellenzéki párt szavazóinak jó része, a kormánypártnak nincs, mert a Mi Hazánk támogatói várhatólag 2026-ban (sem) fognak átszavazni jelöltjeikre. A Fidesz addig tartotta magát jól a párharcban, amíg a szélsőjobb szavazatok bő 80 százalékát lefedte, a Tisza ennél kevesebbet a demokratikus oldalon. Mára ez kiegyenlítődött, és főként ezért minden komolyan vehető intézet igen jelentős Tisza-előnyt mér. Legalább háromötödnyien vannak a kormányváltást akarók, ami legfeljebb néhány egyéni kerületben tenne lehetővé kormánypárti győzelmet. Ha támogatottsága nem változik jelentősen, a Fidesz veszít így, de bármely más választási rendszerben is.

A demokrácia visszaállításának lehetősége szempontjából kulcsfontosságú kérdés, hogy kialakul-e olyan parlamenti többség, amely képes lenne megszüntetni a NER-t. Jelenleg ez a helyzet bizonytalan. Mértéktartó becslések alapján a Fidesz körülbelül 70 mandátumra számíthat, ami éppen hogy elegendő a kétharmados törvények megakadályozásához szükséges 67 fős küszöb felett. Ehhez viszont legalább huszonegy egyéni választási győzelemre lenne szükségük, ami kétséges, különösen, ha valóban kiegyenlített a támogatottság a falvakban. A legelmaradottabb vidéki területeken is találhatóak kisebb városok, és a Tisza-vidéken a többi ellenzéki párt szavazatai is jelentős szerepet játszhatnak.

Az elsődleges veszély kétségtelenül az, hogy alkotmányozó többség nélkül lehetetlen lesz felszámolni a NER-t, amely a demokrácia helyreállításának alapvető feltétele. Lengyelország példája nem éppen biztató, hiszen ott, a kedvezőbb körülmények ellenére, az új kormány nem tudta teljesíteni ígéreteit a mindent vétózó államelnök miatt, ami végül a következő elnökválasztáson a vereségüket eredményezte. Nem véletlen, hogy olyan hírek látnak napvilágot, miszerint a Fidesz is hasonló forgatókönyvben gondolkodik: a kormány megbénításán és akár idő előtt megrendezett választásokon való hatalomvisszaszerzésen. A jelenlegi adatok szerint a Fidesz támogatottsága ingadozó, és ha egy-két százalékkal tovább csökken, akkor nem biztos, hogy megőrzik egyharmados mandátumukat. Ha azonban sikerül elkerülniük ezt a helyzetet, a még csak kibontakozó demokrácia is komoly veszélybe kerülhet.

A kétharmados Tisza-győzelem lehetőségének felcsillanásával egyre többen kezdtek hangot adni aggodalmaiknak. Sokan attól tartanak, hogy ha Magyar Péternek lehetősége nyílna rá, nem a NER lebontására törekedne, hanem inkább annak továbbvitelére. E félelmek kifejezői gyakran azok, akiknek a társadalmi és kulturális háttere idegen, akik kritikus szemmel figyelik kommunikációs stílusát, és akik nem találják elegendőnek az általa képviselt tartalmi mondanivalót. Magyar Péter azonban ezeket a reakciókat mélyen sértőnek érzi, és úgy véli, hogy a kritikák nem tükrözik a valóságot.

A feszültség forrása nagyrészt a helyzet maga, és ennek tudatosítása gyógyító hatással bírna. A bizalmatlanságot gerjesztő jelenségek sok esetben racionális döntések következményei. Az erőfölényben lévő hatalom csak széles körű, népfront jellegű összefogással győzhető le. Teljesen érthető, hogy a Tisza elkerüli azokat a témákat, amelyek megosztó hatással bírhatnak, hiszen a NER megbuktatásának esélyeit rontaná, ha ezzel ellentétesen cselekednének. Az is tény, hogy Magyar Péter politikai pályafutása még nagyon rövid, így nem volt elegendő idő arra, hogy igazán megismerjük őt; ráadásul, ha bárki más fellép, brutális karaktergyilkossággal nézhet szembe. Éppen ezért nem meglepő, hogy sokan félnek a kevésbé ismerttől vagy az ismeretlentől. Demokráciában természetes lenne, hogy az ellenzék nyíltabb stratégiát követ, ám jelenleg ez a közös célt veszélyeztetheti, mivel a másik oldal cinkelt lapokkal játszik.

A "második Orbántól" való aggodalom teljesen indokolatlan lenne, még akkor is, ha Magyar Péter ilyen irányú ambíciókat táplálna. A NER Orbán Viktor személyéhez szorosan kapcsolódik; évtizedek alatt alakult ki az a bonyolult függőségi rendszer, amelynek csúcsán ő áll. Egy választási vereség után szinte lehetetlen lenne bárkinek is ezt a pozíciót elfoglalnia, különösen nem egy "árulónak". Amíg Orbán a hatalmon van, addig megkérdőjelezhetetlen a pozíciója; ha viszont eltűnik, akkor véres hatalmi harcok robbanhatnak ki. Ezért a második számú veszélyforrás létezése kétséges.

Sokkal inkább a harmadik lehetőség tűnik valószínűnek. Felmerül a kérdés, hogy a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) összeomlása után valóban felépíthető-e egy demokratikus rendszer, legalább annyira, mint az azt megelőző két évtizedben? Ez a kérdés nem mentes a kétségektől, hiszen nem olyan egyszerű a demokráciából demokráciába való átmenet, mint a szimulált demokráciából, ahol a demokratikus intézmények formailag jelen vannak, de valódi működésüket súlyosan gátolja egy maffiaszerű politikai hatalom.

A 35 évvel ezelőtti és a most remélt rendszerváltozás között alapvető különbséget jelent, hogy akkor a társadalmi vagyon túlnyomó része állami tulajdonban volt. A privatizáció során sokkal jobb lehetőségük volt a "tűzközelben lévőknek", de azért volt tere a vállalkozó kedvnek, tehetségnek, szorgalomnak. Mostanára nincs, egy év múlvára pedig végképp alig lesz már közvagyon, és a gazdasági, sőt nemcsak gazdasági élet számtalan területén olyan domináns helyzetben vannak a NER kedvezményezettjei, hogy velük szemben versenyképtelen mindenki más.

A kapitalizmusban a nagyhal megeszi a kishalat; ennek elfogadhatóságáról, korlátok közé szorításáról lehet vitatkozni. Nálunk más a helyzet. A társadalmi vagyonból illegitim módon óriásira hizlalt halakat kellene, úgymond, demokratikus körülmények között és szabályok szerint összeengedni megnyomorított, legyengült kicsikkel. A nehézsúlyút a pehelysúlyúval. Úgy, hogy a nehézsúlyúaknak a társadalom megítélése szerint nem privilegizált helyzet, hanem börtön járna.

Meg fog jelenni ez a feszültség ott is mindenütt, ahol költségvetési pénzek elosztásáról lesz szó. Elfogadható, ha két szomszédos város, falu vagy rokon intézmény, amelyekből az egyiket évtized óta favorizálják fideszes vezetése miatt, mostantól "igazságosan" ugyanannyit kap? De lehet-e jól, méltányosan, arányérzékkel helyrehozni az ilyen igazságtalanságot? Milyen alapon, meddig, kinek a javára? Úgy, hogy ne károsítsa súlyosan a demokráciát...

Egy egészséges társadalom nem létezhet, ha közben az emberek igazságérzete folyamatosan sérül. A demokratikus berendezkedés sem alakítható ki, ha már az első lépések során felrúgjuk a legfontosabb alapelveket. Jelenleg ez a konfliktus jelenti a legnagyobb veszélyt a magyar demokráciára, amelynek megerősítése remélhetőleg egy év múlva elkezdődik. Az elkövetkező esztendőben sürgősen olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek széles körű támogatottságot élveznek, hogy elkerüljük a harmadik komoly fenyegetést is.