Az Orbán-kormány végre elismerte az Európai Bíróság menekültügyi döntésének súlyát.

A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent egy kormányhatározat, amely a kiemelt feladatok megvalósításához szükséges források biztosításáról szól – vette észre az Index. Az uniós kritikák kereszttüzébe került magyar migrációs politika részeként a kormány most több százmillió forintot szán arra, hogy megelőzze a napi egymillió eurós pénzbírság folyamatos növekedését.

A kormány Tuzson Bence igazságügyi minisztertől jogi lépések megtételét, Varga Mihály pénzügyminisztertől jelentős többletforrás rendelkezésre bocsátását várja az Európai Bíróság menekültügyi ítélete miatt.

Az Európai Bíróság nyáron állapította meg, hogy Orbán Viktor kormánya kivételesen súlyos jogsértést követett el azzal, hogy az Európai Bizottság jogi lépései ellenére, 2020 óta nem változtatta meg az uniós jogba ütköző menekültügyi szabályozást. Magyarországot 200 millió eurós, vagyis 80 milliárd forintos büntetés, valamint napi 1 millió eurós késedelmi kamat megfizetésére kötelezték, amelyre a kötelezettségszegés folytatása miatt további kényszerítő bírságok, eljárási költségek és késedelmi kamatok is rakódnak.

Related posts