Bejelentették, hogy a legújabb, ultramodern F-35-ös vadászgépek fognak vigyázni az ukrán fegyverszállítmányokra.

Norvégia légvédelmi rendszereket, katonai erőket és ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépeket irányít Lengyelországba, hogy megerősítse a Rzeszów repülőtér védelmét, amely közvetlen közelében található az ukrajnai határnak – jelentette be hétfőn Björn Arild Gram, Norvégia védelmi minisztere.

A helyzet Ukrajnában nagyon válságos, és az anyagszállítás nagy részben Lengyelországon keresztül zajlik"

A skandináv állam a következő napokban egy körülbelül száz katonából álló kontingenst, számos harci repülőt, valamint NASAMS légvédelmi rendszert tervez küldeni egy NATO szövetséges országba.

A legfrissebb információk alapján a húsvétig terjedő missziót az Észak-Atlanti Szövetség keretein belül, az integrált lég- és rakétavédelmi rendszer részeként valósítják meg. Ennek célja, hogy megerősítse Rzeszów repülőterének védelmét.

Az ukrán határtól nagyjából 100 kilométerre található Rzeszów repülőtere kulcsfontosságú logisztikai csomópont a kijevi vezetésnek szánt nyugati fegyverszállítmányok szempontjából. A bázison amerikai katonák is állomásoznak, a létesítményt pedig amerikai Patriot légvédelmi rendszerek védik.

Related posts