"Elfogadhatatlan a kormányzati tájékoztatás" - nyújtott be panaszt a pilisi polgármester az ivóvízben fellelt férgek ügyében.

László Attila a témában megnyilvánuló kormányzati kommunikációt éles kritikával illette, és azt szerecsenmosdatásnak nevezte.

A pilisi település vezetője feljelentést nyújtott be ismeretlen elkövető ellen, aki közérdekű szolgáltatás működését zavarhatta meg az ivóvíz szennyezésével kapcsolatosan. Az ügy a helyi közösség számára kiemelten fontos, ezért a polgármester sürgeti a hatóságokat a vizsgálat mielőbbi lefolytatására.

László Attila közleménye szerint január 19-én a pilisi vízműtelepen válságmegbeszélést tartottak, amelyen a Dabas és Környéke Vízügyi Kft. (DAKÖV) vezetősége mellett részt vett Pilis város jegyzője és Kökény Dániel, a városstratégiai bizottság tagja is.

A DAKÖV akkori véleménye, miszerint a pilisi vezetékes ivóvízrendszerben megjelenő bizonyos élőlények a lakossági szabálytalan rákötések következményei, a megbeszélés után gyorsan megcáfolódott - emlékeztetett a polgármester. Hangsúlyozta, hogy a víztározók mintavételi csapján leengedett vízben is felfedezhetőek voltak ezek az apró féregszerű lények.

A Pest vármegyei település polgármestere hangsúlyozta, hogy a szolgáltató azonnal cselekedett: első lépésként elzárta az egyes és a hármas tározót, ezt követően pedig megkezdte a víztározók alapos tisztítását.

Néhány nap elteltével vált nyilvánvalóvá, hogy a víztározók szellőzőrendszerének burkolatai károsodtak, lehetővé téve a nematódák és szalagférgek bejutását a tározókba, majd ezáltal a rendszerbe is - fogalmazott a polgármester.

László Attila bejelentette, hogy a szerdán tett feljelentésük csupán az első jogi lépés az ügyben. Érdekes módon már 2023 novemberében is érkezett lakossági bejelentés hasonló vagy azonos élőlények megjelenéséről, ám ezek az esetek nem kerültek a nyilvánosság elé. Az akkori mintavételi vizsgálatok eredményei pedig még mindig ismeretlenek.

Mint írta, a kormányhivatal részéről a legutóbbi kommunikáció már abba az irányba terelődik, hogy a lakossági vízszűrőkben telepedhetnek meg a nematódák és egyéb férgek. "Ebben ugyan lehet realitás, de a mostani pilisi ivóvízszennyezés kapcsán részemről egyértelműen megállapítást nyert, hogy nem a lakossági védelmi intézkedések (szűrők, víztisztítók) okozták a nematódák, szalagférgek határérték feletti tömeges megjelenését, hanem a szolgáltató üzemelési területén történt a mulasztás" - fogalmazott a polgármester.

"Ez a típusú kormányzati kommunikáció, amely a szerecsenmosdatásra épít, számomra teljesen elfogadhatatlan, éppen ezek miatt az okok miatt" - fűzte hozzá.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, nemrégiben napvilágot látott, hogy a Pest megyei Pilis település ivóvizében lárvák és kukacok bukkantak fel. Az NNGYK szakértői azonban megnyugtatták a lakosságot, hogy a felfedezett fonalférgek ártalmatlanok, és nem keverendők össze a betegségeket okozó bélférgekkel. Emellett a népegészségügyi központ is hangsúlyozta, hogy a nematódák képesek könnyen elszaporodni a háztartások vízszűrő rendszereiben.

Related posts