Íme egy egyedi változat: "Ez a módszer valóban hatékonyan képes megtéveszteni a magyar embereket."

Az Eurostat friss, 2024-es fogyasztási adatai ismét megosztják a hazai közbeszédet: Magyarország egyes mutatók szerint előrébb jár, mások alapján viszont továbbra is sereghajtó az uniós rangsorban. Az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson mért GDP ugyan mutat némi előrelépést, de a fogyasztási szokások és a megtakarítások mögött sokkal összetettebb, rejtett okok húzódnak meg. Azonban egyetlen statisztikai adatból nem lehet kirajzolni a teljes képet, hiszen a számok mögött ott van a családok óvatos pénzköltése, az állami szolgáltatások szerepe és a lakáshoz jutás nehézsége is. A gazdaság helyzete tehát kihívásokkal teli, de csak a trendek fényében érthetjük meg igazán, hol is tartunk valójában az uniós mezőnyben.

A héten az Eurostat friss adatokat tett közzé a 2024-es évre vonatkozóan, amelyek alapján az uniós országok fogyasztási szokásait állította sorba. A vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP tekintetében Magyarország öt másik tagállamot megelőz, azonban a fogyasztási rangsorban továbbra is az utolsó helyet foglalja el. A számok nyilvánosságra kerülését követően a hazai közbeszéd ismét éles ellentétekre szakadt: az ellenzéki sajtó és a kormánykritikus véleményformálók szerint ezek az adatok újra megerősítik, hogy a magyar lakosság a legszegényebb az Európai Unióban, míg a kormánypárti képviselők igyekeznek az ellenkező álláspontot képviselni.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az igazság valahol a két álláspont között van. A magyar gazdaság valóban évek óta stagnál, de egyetlen statisztikai adatból nehéz messzemenő következtetéseket levonni. Bár a két tábor vélelmezett tisztánlátását és kihirdetett abszolút igazságait nem zavarják a részletek, megpróbáljuk bemutatni, miért nem lehet ebből - és úgy általában egyetlen statisztikai adatból - messzemenő következtetéseket levonni.

Kifejtjük, hogy miért nem érdemes egyetlen mutatóból megrajzolni egy ország vagy annak lakóinak valós gazdasági helyzetét. Egyébiránt a napokban írtuk meg, hogy a KSH által közölt élelmiszer-inflációs adatok miért nem mutatják meg teljesen a valós helyzetet. Három intézmény módszertanát mutattuk be, amelyek segítségével pontosan feltérképezhető, ki, hol és hogyan téved az élelmiszerárak alakulásának és az árváltozások okainak értelmezésében.

Fontos hangsúlyozni, hogy a magyar gazdaság mélyebb problémáival rendszeresen foglalkozunk, most azonban kifejezetten az adatértelmezés kérdésére szeretnénk fókuszálni. A közéleti diskurzusban gyakran elvesznek a részletek, de minden közgazdászhallgató számára világos, hogy "egy mérés nem mérés". Egyetlen adat önmagában sosem elegendő ahhoz, hogy a teljes képet felfogjuk; sokkal többet árulnak el a hosszú távú trendek, mint az aktuális statisztikai pillanatképek.

A téma számos fogalom összefonódását rejti magában, amelyek első pillantásra hasonlónak tűnhetnek, ám valójában eltérő jelentéssel bírnak. Gyakran találkozunk kifejezésekkel, mint fejlettség, gazdagság, szegénység, GDP vagy fogyasztás – csakhogy ezek nem cserélhetők fel egymással. Már önmagában is merész kijelentés, hogy egy ország gazdasági helyzetét csupán egyetlen mutatóval lehetne megragadni. Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza hangsúlyozza, hogy ha mégis szeretnénk valamilyen számot társítani a fejlettséghez vagy gazdagsághoz, először alaposan tisztázni kell, hogy pontosan mit is kívánunk mérni.

Ha azt vizsgálnánk, hol a legszegényebbek a lakosok, arra van külön Eurostat-szám, úgy hívják, hogy szegénységi mutató. Ha a gazdagság érdekel minket, már nehezebb dolgunk van, mert jövedelmi adatokat találunk ugyan, de a vagyoni helyzetről sokkal kevesebb információ áll rendelkezésre. Ha fejlettséget szeretnénk összehasonlítani, akkor sincs egyértelmű mutató, ami erre önmagában alkalmas lenne. Ha viszont a gazdaság teljesítményét néznénk, akkor előkerül a legismertebb mérőszám: a GDP.

Amikor gazdasági teljesítmények összehasonlításáról van szó, fontos kérdés merül fel: melyik GDP-t vegyük alapul? Mint ahogy Regős Gábor is rámutatott, egy ötször nagyobb ország gazdasági mutatói nyilvánvalóan magasabbak lesznek, mint egy ötször kisebbé, ezért célszerűbb az egy főre jutó GDP-t figyelembe venni. Továbbá, nem szabad figyelmen kívül hagyni a vásárlóerőparitás hatását sem, ami azt jelenti, hogy a különböző országokban a termékek és szolgáltatások előállításának költségei eltérőek, így az árak is változnak. E szempontok figyelembevételével pontosabb képet kaphatunk a gazdasági helyzetek valós összehasonlításáról.

A különböző korrekciós tényezők kétségtelenül lényeges szerepet játszanak, azonban - mint azt a későbbiekben részletezni fogjuk - jelentős bizonytalanságot is hordoznak magukkal. Ennek ellenére az egy főre jutó GDP továbbra is az egyik legelterjedtebb és legmegbízhatóbb mutatónak számít az országok gazdasági helyzetének összehasonlításakor. Fontos megjegyezni, hogy a GDP önmagában egy meglehetősen nyers, sokszor vitatott mutató, és a korrekciós lépések nem mindig hozzák meg a várt eredményeket – sőt, sok esetben még inkább bonyolítják az értelmezést.

Bár rengetegen támaszkodnak az egy főre jutó fogyasztásra, mint a gazdagság vagy a fejlettség indikátorára, a szakértők véleménye szerint ez a megközelítés nem a legmegbízhatóbb.

Regős Gábor véleménye szerint a vásárlóerő-paritáson alapuló egy főre jutó adatok esetében két jelentős módszertani kihívás merül fel. Az első már a kiindulási adatoknál jelentkezik: az országok lakosságszáma, azaz az "egy fő" értelmezése nem mindig egyértelmű. A szabad munkavállalás lehetősége miatt sokan hosszabb időt töltenek külföldön, miközben ezt nem jelentik be hivatalosan, ami megnehezíti a statisztikai hivatalok számára a pontos nyomon követést. Ha tehát nem áll rendelkezésünkre precíz információ arról, hány főre osztunk, akkor az így kapott mutatók megbízhatósága is kérdésessé válik.

A vásárlóerő-paritás módszerének megközelítése már számos alkalommal került kritikák kereszttüzébe. A bírálatok nem annyira a módszertani alapokon, hanem inkább a kapott eredményeken alapulnak, hiszen a korrigált adatok gyakran meglehetősen vitatható következtetésekhez vezetnek. Például míg Magyarország és Lengyelország fejlettségi szintje a vásárlóerő-paritásos és a nyers adatok alapján egyaránt hasonlóan viszonyul az uniós átlaghoz, addig Szlovákia és Románia esetében már jelentős eltérések figyelhetők meg. Ezért fordulhat elő, hogy a különböző érdekcsoportok a saját nézőpontjuk szerint értelmezik a román (mivel előttünk állnak) vagy a szlovák (mert mögöttünk helyezkednek el) statisztikákat.

Mi ebből a tanulság? "Az, hogy ezeknél az adatoknál néhány százalékpontos eltérést is óvatosan kell még kezelni: bár az egy főre jutó vásárlóerőparitásos GDP-alapján megelőzzük Szlovákiát, Lettországot, Görögországot és Bulgáriát, ebből a szlovákokkal szembeni eltérés csak 1,5 százalékpont - ugyanannyi, mint amennyivel a románok előznek minket - itt tehát nem árt egy komplexebb elemzést készíteni, ha pontosabb képet akarunk kapni" - összegezte a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.

Regős Gábor elemzése alapján a GDP-adatok tükrében megállapítható, hogy Magyarország fejlettségi szintje hasonló a környező országokéhoz, mint például Észtország, Lengyelország, Románia, Horvátország és Szlovákia. Ezek az országok mind csupán 3 százalékpontnyi eltérést mutatnak a relatív fejlettség terén. Ezzel szemben fejlettebb helyzetben vagyunk Lettországhoz, Görögországhoz és Bulgáriához képest. Ez azt jelzi, hogy bár nem állunk lemaradásban a fejlettség terén, a jövőbeni fejlődésre és előrelépésre még bőven van lehetőségünk.

A magyar lakosság megtakarításai jelentős növekedést mutattak, így ebben a tekintetben mára az unió középmezőnyébe és a régió élvonalába kerültünk - nyilatkozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Eurostat legfrissebb adataira reagálva. Valóban, a háztartások nettó pénzügyi vagyona a GDP százalékában kifejezve a középmezőnybe sorolható. A magyarok viszonylag magas arányban koncentrálnak a megtakarításokra az uniós összehasonlításban, ami részben a óvatossági motivációknak tudható be. Fontos tehát hangsúlyozni, hogy ez a tendencia nem csupán a pénzügyi tudatosság jele, hanem a gazdasági bizonytalanságokkal szembeni óvintézkedés is.

A Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza rámutatott, hogy a más országokhoz viszonyított alacsonyabb fogyasztás és a magasabb megtakarítás mögött összetett okok állnak, amelyek nem redukálhatók egyetlen tényezőre. Különösen hangsúlyos a fokozott óvatosság, amelyet az utóbbi évek magas inflációja, a forint devalválódása, a folyamatosan jelen lévő válságok, valamint az otthonteremtés iránti igény generál. Ez a helyzet szükségessé teszi a magas megtakarítási arány fenntartását.

A magasan ragadt árszínvonal - amiben persze szerepe van a magas fogyasztási adóknak, de az a szerep messze nem kizárólagos -, szintén visszaveti a fogyasztást - ennyit ez a termék vagy szolgáltatás nem ér a háztartásoknak. A megtakarítások növekedésében szerepe lehet annak is, hogy a koronavírus vagy az energiaválság alatt többeknek csökkent a megtakarítása - például mert a vendéglátásban dolgozott és a covid alatt be kellett zárniuk, nem tudott dolgozni -, és most ezt visszapótolják - akár úgy is, hogy az a korábbinál magasabb, biztonságosabb szintre jusson vissza.

Fontos kérdés, hogy mit árulnak el a legújabb kutatások a magyar lakosság gazdasági hangulatáról a fogyasztás szempontjából. A magyar fogyasztók hagyományosan egy borongósabb perspektívát képviselnek: az Eurostat 1993 óta figyelemmel kíséri ezt a jelenséget, és ritkán tapasztalhattunk olyan periódust, amikor a helyzetértékelésük igazán kedvező lett volna. Jelenleg a fogyasztói bizalom kicsit alacsonyabb a történelmi átlaghoz képest, és az utóbbi időszakban nem tapasztalható javulás, sőt, inkább egy enyhe romlás figyelhető meg.

A jelenlegi helyzet, noha nem mentes a kihívásoktól, még mindig kedvezőbb, mint az energiaválság időszaka. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a gazdasági hangulat fokozatosan javuljon, ami végső soron a fogyasztás növekedéséhez is hozzájárulhat. Ahhoz azonban, hogy ez a pozitív irányvonal megvalósuljon, szükség lenne több kedvező hírre, legyen szó a gazdaság állapotáról vagy a geopolitikai helyzet alakulásáról. Kiemelkedő szerepet játszik az infláció alakulása és a bérek emelkedése, hiszen a dinamikus bérnövekedés, különösen a garantált bérminimum emelése, alapvető feltétele a kedvező konjunktúraérzésnek. Érdekes módon, még az árrés csökkentése is kedvező hatással lehet a fogyasztási mutatókra, ami tovább erősítheti a gazdaság fellendülését.

Összegzésként megállapítható, hogy a gazdaság stagnálása ellenére nem célszerű egyetlen mutatóra támaszkodva messzemenő következtetéseket levonni. A GDP, a fogyasztás, a szegénység és a vagyoni helyzet mind különböző nézőpontokat kínálnak, és a korrekciós tényezők, mint például a vásárlóerő-paritás, számos bizonytalanságot rejtenek magukban. A fogyasztás élénküléséhez elengedhetetlen a konjunktúraérzet javulása, amit leginkább az infláció mérséklődése és a bérek növekedése segíthet elő.