Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba: A selyemeresztő bogár (Részlet a Rodostó rabjai című regényből - VI.) A Rodostó rabjai című regényben a selyemeresztő bogár története nem csupán a természet csodáit idézi meg, hanem a rabok életének apró, de jelentős

A Pitymalló Kesely művésznéven ismert írópáros már közel ötven éve osztozik a kreatív világban. Színdarabjaik, mint például a "Drakula vajda" és a "Mátyás királynak rabja", valamint a "Táncsics" és "Hamlear" című művek, számos folyóiratban és gyűjteményes kötetben láttak napvilágot. Első regényük, az "Emmuska" 2013-ban jelent meg, amely Orczy Emma életét idézi fel, majd 2019-ben a "Magyariné szeretője" következett, Hatvani István történetével, egy fordulatos, korhű és modern cselekménnyel. Legújabb regényük a száműzött Rákóczi fejedelem eddig ismeretlen, lenyűgöző kalandjait tárja elénk. Ebből a készülő műből hat héten át közöltek részleteket a Nyitott mondat, és most egy ideig búcsút intünk hőseinknek.

A rá következő nap délelőttjén Kelemen, ki úgy érezte, bőven van még mit toldania a Rodostót leíró költeményén, a házak közt csatangolva ihletet vadászott. Ekkor vette észre a filagóriák felől közeledő Spax Erzsit, épp egy minutával azelőtt, hogy amaz felfigyelhetett volna őrá. Percig sem habozva benyitott a legelső kapun, és az elébe siető szolgához fordult:

Kérlek, haladéktalanul kísérj el az uradhoz!

"Ki lehet az, akivel ma találkozom?" - merült el a gondolatok tengerében, hiszen a sietés közepette észre sem vette, melyik otthon küszöbén lép be.

- Jó napot kívánok, Clemens úr! Miben segíthetek Önnek? - hangzott el egy francia hangsúly, amint belépett a fogadószobába. "Cseberből vederbe" - sóhajtott Kelemen, miközben mélyen meghajolt, viszonzva Vigouroux báró udvarias köszöntését.

- Talán nem történt valami baj a nagyszerű keresztapámmal? - érdeklődött aggodalmasan az asszony.

- Nem gondolnám. Éppen a szakállát tisztítja.

- Valóban, a hó második keddje van ma – mondta csendesen, majd megállt egy pillanatra. – De hát miért is jöttél? Csupán ezt akartad közölni? – kérdezte a házigazda, akinek gyanakvása azonnal felszínre tört. Jól tudta, hogy az Ilosvayt leszámítva a fejedelem udvarának nemesurai éppen úgy elkerülik őt, mint a kukoricagölődint, így fel sem merült benne, hogy a kamarás csupán a csevegés kedvéért zörgetett volna be hozzá.

Kelemen közben lázasan gondolkodott ugyanezen: ugyan milyen indokkal magyarázza ittlétét? Szétnézett kutatón. Igen, azt megkérdezhetné, miért nem lóg csillár a mennyezeten, de ez nem ígérkezik kellően terjengős társalkodásnak. "Akkor nézzük onnét, mit tudunk a franciákról!" - gondolta, miközben kitartón mosolygott a báróra. "Francia kártya, franciasaláta, francia módi, a gall kakas... az ám, a gall kakas, ez jó! Mit csinál egy gall kakas? Búbolja a gall tyúkokat. Igen, igen, a franciák híresen járatosak a szerelmi szövevényekben. Mi lenne, ha a báró elébe tárnám gyötrő kételyeimet? A reménytelen ideált üldözzem-e országon-világon, árkon-bokron által, vagy megalkudjam a sors felkínálta házi örömökkel? De illendő-e vajon így ajtóstul rontanom a házba, azok után, hogy így, ajtóstul rontottam a házába? Inkább finoman kellene araszolgatnom, valamely közömbösebb tárgy felől közelítve, míg mondandómig érek."

- Nos? - sürgette Vigouroux, a türelmetlenség szikráival a szemében.

"Hej, de sietős e bitangnak! Itt terpeszkedik, a szélhámossággal szerzett házában, holott azt beszélik, ha a fejedelem nem fogadta volna a szolgálatába, talán még a Bastille-ba is zárják, mert az osztrákokkal megismertette a selyemkészítés féltve őrzött titkát, nagy csapást mérvén ezzel a francia selyemiparra." És e ponton érezte, hogy nem nyújthatja tovább a csöndet. Tán kockázatos az állítólagos bárót korábbi életének e veszedelmes kalandjáról faggatnia, még sincs más választása.

- Mit gondol, kegyelmed: vajon megélne-e az eperjfa Erdély földjén? - kérdezte végül, összeszedve minden bátorságát.

- Ne haragudjék kegyelmed, nem ismerem Erdélyt elég alaposan - felelte csodálkozva Vigouroux. - Már vagy fél éve nem is jártam a tájékán.

- Milyen szomorú - hördült fel Kelemen, ki tizennyolc esztendeje álmodott minden éjjel a zágoni bércekkel.

- Biztosan megéri a próbálkozást. De miért érdeklődik kegyelmed?

- Nos... - vacillált Kelemen, majd egy nagyot hazudott. - Valójában létezik egy néném. Egy igazi, hús-vér néném. Nem én fantáziáltam ki, kérem, higgye el, kegyelmed!

- Elhiszem, hogy így van - válaszolta Vigouroux, egy kis hetykeséggel a hangjában. - Nekem pedig kettő is akad.

- Igazán? - nézett rá csúnyán Kelemen. Nem esett jól neki a le­tromfolás.

- Na jó, lehet, hogy egy kicsit eltúloztam - mondta Vigouroux, miközben zavarban volt, és próbálta megfejteni, milyen titkos csapda lapulhat a családi kapcsolatok mögött. - De az biztos, hogy valahol csak akad egy ilyen. Elég nagy a család.

- És ez a néném haza akar térni Erdélybe. Most ugyanis Konstantinápolyban lakik - lendült bele Kelemen. - És igencsak érdekli, vajon...

Természetesen! Itt van egy egyedi változat: - Lehetséges, hogy...?

- Vajon minő bogarak esznek eperjlevelet - terítette ki a lapjait, és lehorgasztott fejjel várta, hogy a francia a szolgáival dobatja ki, egyenest Spax Erzsébet szélesre tárt karjába.

- Azt hiszem, kegyelmed pontosan tudja a választ.

"Miért nem azt kérdeztem, amit igazán szerettem volna? Miért érzem magam ennyire gyámoltalannak? És egyáltalán, miért léptem be ide?" – ostorozta magát belülről. Azonban az önmarcangolás mélységeibe már nem süllyedhetett el, mert a báró hirtelen megragadta a karját, és szinte átlökte az ebédlőbe. Szempillantás alatt az asztal tele lett borral és gyümölcsökkel, míg belőle magából áradt a szóáradat. Boldogság töltötte el, hiszen végre megtört a jég a magyar társaság és közte, és ehhez nem kellett királyok ügyeiről vagy nagybirtokosok intrikáiról hazugságokat gyártania, hanem egyszerűbb, emberibb dolgokról esett szó.

- Tudja, édesapámtól tanultam meg a ruhaneműk szeretetét, gondolok itt főleg a selyem alsóneműre.

- Ó, természetesen! Hallottam, hogy Littichben egy igazán tehetséges szabómester élt.

- Meglehetősen hamis állítás! Én egy főnemesi vérvonal örököse vagyok, tisztelettel kérem, kamarás uram!

Elnézését kérem, tisztelt báró!

- Már megszoktam. És az való, hogy atyám igen jól értett a drága kelmékhez. Meglepő-e, ha már gyermekfejjel saját selyemgyárról ábrándoztam? Mindenféle kukacot próbáltam rábírni, hogy mindenféle levelet fogyasszon, és bár meg is tették, mégsem lett belőle egy arasznyi selymem sem.

Természetesen! Hiszen azt csupán a selyemhernyó készíti el az eperlevelekből.

- Ez közismert - legyintett a báró. - Az igazi rejtély nem itt keresendő, hanem a bogárkák felcseperedésében! Ehhez pedig dús keblű, teltkarcsú lányokra van szükség.

- Fontos, hogy még leányok legyenek? - kérdezte Kelemen, aki lassan rátért volna a szép özvegyasszony miatti hányódására.

A túlsúly és a telt keblek kiemelkedő szerepet játszanak a szépségideálokban.

- Olyan bőven akad otthon - válaszolta Kelemen, miközben felidézte drága édesanyját, aki a keblére ölelt dézsával állt előtte. - Ha az eperfa életben marad... De végül is, mi célja van ezeknek a lányoknak? Vagy a felnőtteknek, csak az a fontos, hogy kövérek legyenek?

A selyemeresztő bogár tojása rendkívül kicsi. Amikor a nőstény lerakja őket, egy papírlapra helyezi, amelyen akár több száz tojás is megjelenik. Ez a papír aztán megszárad, és a tavasz érkezéséig jó helyen várakozik. Ezt a papírt aztán átadjuk egy kövér leánynak, aki a keblére helyezi, és a meleg hatására egy idő után a tojások életre kelnek. Amint a kis bogarak egy kicsit megnőnek, finoman be kell takarni őket falevelekkel, és az ágyuknak is falevélből kell készülnie.

És így tovább, háromfertály órán keresztül. Kelemennek mit volt mit tennie, a selyemeresztés valahány fortélyát az eszébe véste, és lassacskán letett róla, hogy szerelmi gyötrődéseit szóba hozza. A selyemfonál csak nyúlt, nyúlt, már kilencszáz lábnyinak érezte, midőn a szolga benyitott a terembe, és jelentette:

- Itt van Spaxosz, a különleges!

Kelemen úgy érezte, e fonálból mármost sodorjanak selyemzsinórt, amellyel ő nem habozik torkát elszorítani.

- Ó, a hölgy éppen francia nyelvleckéket vesz tőlem, nem illik, hogy várakozni hagyjam - sóhajtotta Vigouroux, miközben sajnálkozva nézett a kis bogárkái felé, amelyek még csak most kezdtek gubózni.

- Nem, azt nekem sem volna illendő - felelte talányosan Kelemen. - Majd máskor folytatjuk.

Ezzel átugrott a nyitott ablakon, és bár egy pillanatra megkönnyebbült, a kétségei súlya alatt megbicsaklott, majd eltűnt a Spax Erzsébet nélküli kis utcák egyikében.

Vége a folytatásos részletközlésnek