Kalotaszeg egyik varázslatos ékköve

Farnas, a Szilágy megyei település, Bánffyhunyadtól északkeletre, a vasútvonal közelségében helyezkedik el. A település nevét már a 12. századi tizedjegyzékben is megtalálhatjuk. Az évszámok tükrében 1272-ben Fornos néven, 1391-ben Farnos, 1441-ben Farnas, 1666-ban pedig Fárnas néven említik. Később, 1839-ben és 1863-ban Szferas, míg 1873-ban Szferázs néven bukkant fel. Az Árpád-korban alapított település a 12. századig Adorján várának területéhez tartozott, majd királyi birtok lett, később a Váradelőhegyi Prépostság, végül pedig a Szent Jób-apátság fennhatósága alá került. A 12. századig Bihar vármegyéhez tartozott, de a 13. századi Bécsi kódex már önálló egyházközséget említ, Mater Ecclesia néven. Eredeti lakói katolikus vallásúak voltak, azonban a reformáció óta református közösséggé alakultak. A falu a trianoni békeszerződésig Kolozs vármegyéhez tartozott, gazdag történelmi örökségével pedig a múlt és a jelen összekapcsolásának szép példája.

A Farnas református templom története szorosan összefonódik a múlt eseményeivel. Valószínűleg a tatárjárás idején, 1241-ben megsemmisült Almásmonostor várának köveit használták fel az építkezéshez a 15. században, gótikus stílusban megformálva a szent helyet. Az épület a Rákóczi-szabadságharc alatt, 1703 és 1711 között súlyosan megsérült, de a helyreállításra csak 1750-ben került sor. Az ajtókereteket elegáns reneszánsz faragványok ékesítik, amelyek a templom különleges karakterét tükrözik. A templomhajó és a nyolcszögletű szentély mennyezetét Gyalui Asztalos János és Umling Lőrinc művészi fakazettái díszítik, melyek között találkozhatunk kétfejű sassal, pelikánnal, napfénnyel és a bűnbeesés szimbolikájával. A szószék is Umling keze munkáját dicséri, amely 1750-ben készült, hozzájárulva a templom impozáns megjelenéséhez.

A falba süllyesztett, 1510-ből származó sírkő Farnasi Veress János emlékét őrzi, aki a Mátyás király ellen irányuló felkelés egyik vezetője volt. A templom mellett található haranglábban két harang található, közülük a nagyobbik 1745-ből származik, és méltó módon fémjelzi a múlt hagyományait.

A faluban megcsodálható a Szent-Iványi család 19. század elején épült impozáns kastélya, amely jelenleg öregotthonként funkcionál.

Farnas község Kalotaszeg csendes, eldugott zugában található, ahol az Almás-patak völgye varázslatos tájakat rejt. A Bánffyhunyad és Almásszentmihály közötti főútvonalról leágazva, Alsófüld után egy keskeny földúton haladva juthatunk el ehhez a gyönyörű településhez, amely a természet ölelésében várja látogatóit.

1260 és 1270 között a falut ifjabb István király Szilitelekkel együtt Fülpös fia Mikola ispánnak adományozza, és a váradi káptalannal iktattatja.

Miclausné Király Erzsébet írásában arról számol be, hogy Farnas története szervesen összefonódik a középkorban a farnasi Veres család sorsával. Ez a család egy olyan rokoni közösségből származik, amely a tatárjárás előtt alakult ki, és egyenesen Fülpös fia, Mikola leszármazottainak tekinthető. Az okleveles források alapján 1262 körül, amikor a Mikola rokonsága feltűnik a történelmi iratokban, a később Veres és Tamásfalvi néven ismert családok ősét már mint farnasi birtokost említik.

Kétségtelen, hogy a Veres család legkiválóbb alakja Veres Dénes volt. Miután sikerült visszaszereznie elkobzott földjeit, 1442 őszétől aktívan részt vett Hunyadi János törökellenes harcaiban.

Az 1453-ban már épülő templomot a régi farnasi egyház romjaiból emelték. 1467. november 2-án Segesváron a Mátyás király elleni lázadás miatt hűtlenségbe esett Veres Benedeket és testvérét, Jánost az elsők között fosztották meg birtokaiktól.

A fent említett szerző arról is beszámol, hogy Mátyás Farnast, a kalotaszegi törzsbirtokokkal együtt, Nagylaki Jaksics Istvánnak és Demeternek adományozták. Veres János, aki 1449-ben tért vissza lengyelországi száműzetéséből, végül 1505-ben Szentgyörgyi Péter erdélyi vajda által kapta meg kalotaszegi birtokrészeit. Ezek a birtokok 1518-ra már fia, Márton nevéhez tartoztak.

Farnast a család a Veres Jánosnak a Bekes Gáspár-féle összeesküvésben való részvétele miatt 1575-ben elvesztette.

A 16. században a farnasi Veres család eltűnt a történelemből, ezt követően a település birtoklásának sorát a Valkai, Kemény, Gyerőffy, Vitéz, Bánffy, Zichy, és végül a Keczeli családok vették át.

A 18. század folyamán a szentély boltozata összeomlott, így helyére egy gyönyörű kazettás mennyezet került, amely újraélesztette a tér hangulatát.

A kis alapterületű, egyhajós, sokszögletű szentéllyel rendelkező, torony nélküli templom Kalotaszeg egyik legkifinomultabb templomi berendezését őrzi. A 18. század közepéről származó bútorzatának jelentős része Umling Lőrinc műhelyében készült, tanúbizonyságot adva a korabeli mesterségbeli tudásnak. A templom cinterem kerítéséhez simulva egy fa harangláb áll, amely a kerítésbe illesztett kiskapun keresztül is látható. Ezen a kiskapun található a - vélhetően a harangláb keletkezésére utaló - 1748-as évszám, amely a helyszín történetéhez és hagyományaihoz egyaránt szoros kapcsolat fűz.

A Keresztes Géza műépítész és műemlékvédelmi szakmérnök által nyújtott dokumentáció alapján értesülünk arról, hogy a kuruc háborúk időszakában – a templom mennyezetén olvasható felirat szerint – a templomot súlyosan megrongálták. Az újjáépítési munkálatokra egészen 1750-ig kellett várni, amikor is végre befejezték a helyreállítást.

Ekkor készült el a templom festett faberendezése, amely a mai napig kiváló állapotban van.

1748-ban a templom szétrombolt kőfala helyett fakerítést készítettek, "1748. Deus providebit" feliratú bejárati ajtaja a múlt században hosszú ideig a papilak templom felőli bejáratául szolgált. A kurucok támadásaik alkalmával széthordták az egyházközség klenódiumait is.

Egy 1721 körüli összeírás alapján értesülünk arról, hogy a farnasi harang egy időre a magyarbikaliak tulajdonába került. Azonban ez a helyzet nem tartott sokáig, mivel egy későbbi magyarbikali feljegyzésből kiderül, hogy "...a farnasiak visszavették magukhoz a korábban itt elhelyezett harangjukat...".

Mihály Melinda kutatásai alapján 1859-ben a helyi lelkész ásatásokat indított a hajótól északra, hogy felfedezze a feltételezett középkori kripta helyét. Az ásatások során rábukkantak egy sírboltra, továbbá több mint egy tucat csontra és koponyára. Emellett olyan lenyűgöző művészeti alkotásokra is bukkantak, mint a faragott épületkövek és egy keresztelőmedence, melyek mind a korabeli mesterségbeli tudás magas szintjét tükrözik.

De mindezeknek sajnos nyomuk veszett. 1936-ban a farnasi egyházközség és az akkori tanító, Antal Béla kérésére Kós Károly két változatban elkészítette a templom portikusza helyére építendő torony tervrajzát, tervét viszont - valószínűleg a tanító hirtelen halála miatt - sohasem valósították meg.

A templom hajója téglalap alakú, míg keleten egy sokszögzáródású szentély található. Délen egy kisebb méretű, téglából épült portikusz kapcsolódik a főépülethez.

Az épület háromszögű oromzattal záródó nyugati homlokzatának sarkait átlósan elhelyezett, kőlapokkal fedett kétlépcsős támpillérek erősítik. A homlokzat középtengelyében három élszedett, másodlagosan felhasznált kőhasábból kialakított egyenes szemöldökű kapuzat látható. Egyszerű, ácsolt ajtószárnyán a 18. századi, festett architektonikus keretbe foglalt olaszkorsós motívumnak már csak nyomai láthatók.

A templom portikuszából nyíló déli oldalának kőből faragott, reneszánsz stílusú kapuzata a farnasi Veres család címere által ékesítve ragyog.

A párkánytöredék most éppen a hajó gyomrában pihen.

Valószínűsíthető, hogy ennek a kapuzatnak szerves része volt egy olyan párkánytöredék, amely a 16. század eleji reneszánsz díszítőelemek stílusjegyeit hordozza. Ez a töredék, amely a szárkövekével azonos profilú, jelenleg a hajóban helyezkedik el.

A töredék, amely a reneszánsz művészet szellemiségét idézi, kapitális betűkkel készült felirata a következőképpen hangzik:

"[...]e vs(?) Maria".

A déli kapu impozáns ajtószárnyát két táblára osztva, keretbetétes kialakítással láthatjuk. Az 1790-es években készült fiatalabb Umling-féle átfestés során feltárult apja, az idősebb Umling Lőrinc olaszkorsós kompozíciójának néhány jellegzetes motívuma, amelyek gazdagítják a kapu vizuális világát.

A külső oldal díszítését olaszkorsós motívumok ékesítik, melyekben tulipán, szegfű és ötszirmú virágokból készült füzérek találhatóak. A festett felirat különleges hangsúlyt ad az összképnek:

"Ez az ajtó Isten dicsőségére lett felújítva Őreg Kudor Márton által: 1790. július 3-án."

A templom mindkét terét jellemző festett kazettás mennyezet lenyűgöző látványt nyújt. A szentély lefaragott gyámkőcsonkjai, valamint a hajóban található, kör alakú, díszítetlen zárókő beszédes nyomai annak, hogy a helyiség eredetileg boltozva volt. Érdekes módon a hajóban azonban nem találhatóak boltozásra utaló jelek, ami különleges történetet sejtet a templom múltjáról.

A mennyezet, mely 56 + 12 kazettából áll, és amelyet a felirata is hitelesít, 1750-ben készült el. E mestermű alkotója id. Umling Lőrinc, aki a szászkézdi hagyományokból merítette inspirációját.

"A templom, amelyet Asztalos Lőrincz épített, 1750 július, augusztus és szeptember hónapjaiban készült el."

A mennyezeten egy különleges felirat található, amely egy inspiráló bibliai idézetet idéz.

1750-ben id. Umling alkotta meg a nyugati karzatmellvéd hat tábláját, amely különleges művészi értékkel bír. A szélső kazettákon egy-egy csigavonalban kanyargó indákból készült díszítőkompozíció található, míg a második és ötödik kazettákon körbe foglalt akantuszvirágos motívumok tűnnek fel, gazdagítva ezzel az egész művet.

A templom berendezésének egyik kiemelkedő ékköve az 1750-ben készült, nyolcszögletű alaprajzú, deszkalapokból ügyesen ácsolt szószék. Noha az alkotáson nem található évszám, a precíz rajzstílus, a felületek gondos kidolgozása és a gazdag reneszánsz motívumkincs arra utal, hogy a mestermunka valószínűleg id. Umling Lőrinc keze nyomát viseli.

1750-ben id. Umling Lőrinc készítette el a templom úrasztaláját, valamint a különleges értékű perselyt és a zsoltármutató táblát. Mindezen műalkotások feliratai az 1790-es évek ifj. Umling által végzett felújítására emlékeztetnek, így nemcsak művészeti, hanem történelmi jelentőséggel is bírnak.

Mindössze a felirat nélküli úrasztala képez kivételt, mely megőrizte a felső lapját díszítő eredeti, egyszerű tulipános festést.

A zsoltármutatón egy különleges felirat díszeleg:

"Isten dicsőségére / Renoválta ezt a / Pulpitust Andor István / 1790. évben."

A templom padmellvédjein ifj. Umling Lőrinc az apja által nagyra becsült olaszkorsós motívumot választotta, ám a saját értelmezésében sokkal letisztultabb, egyszerűbb formában jeleníti meg azt.

Farnasi Veres János 1510-ben készült sírkövét, amely eredetileg a templom padlójába volt beépítve, később a diadalív padlójába helyezték át.

A kőfaragó mester a szokásos típustól eltérően három részre osztotta a kőlap belső mezejét, melyet felül dekoratív szerepű gótikus karéjok, középen egy címerpajzs, alul pedig egy reneszánsz rozetta díszít. Az ívelt pajzsba foglalt Veres-címert furcsa sisakdísz koronázza. A címerábrázolás nélküli pajzs valószínű, hogy eredetileg festett lehetett, és minden bizonnyal egy szarvast ábrázolhatott, mivel a Mikola nemzetségből leszármazott összes család címerpajzsában egy-egy szarvas látható.

A gótikus motívumokat is tükröző, letisztult formavilágú sírkő alkotója valószínűleg egy helyi mester, aki vidéki környezetben tevékenykedett.

A keretszegély díszes, reneszánsz stílusú kapitálissal ékített felirata:

Itt egy egyedibb változat: „Ez a sírkő a kiváló Veres János emlékét őrzi, kinek lelke már az égbolton pihen 1510-ben."

A sírkő, amely jelentősen megkopott, évszámát Bunyitay Vincze 1500-nak, míg Balogh Jolán 1510-nek értelmezte. A kopás ellenére Balogh Jolán olvasata bizonyult helyesnek, még úgy is, hogy az oklevelekben 1513. április 20-án Veres János neve szerepel. Ezt az adatot valószínűleg az elhunyt fiára vonatkozóan kell értelmezni.

Kalotaszeg, talán ez a tájegység lehetett volna a Nagy Háború után elcsatolt erdélyi részek első autonóm területe, a közel negyven falut és 40 ezres színmagyar lakost felölelő Kalotaszegi Köztársaság. A Gyulafehérvári nyilatkozat és a wilsoni elvek azóta sem valósultak meg, mára a remény is messze elszállt a lankás, fatornyos templomok köré épült falvak harangzúgásával együtt.

Farnas harangtornyának bús búgású harangját 1474-ben öntötték. Azóta, 550 éve gyűjti égi fohászra a még lélekben fennmaradtakat, akik némán, de nem észrevétlenül morzsolták életüket, és elvegyültek a falu történelmében a neves erdélyi nobilitás módos, egyházpártoló családjai is.

Kalotaszeg neve mindig összefonódik az újkori Erdély kiemelkedő polihisztorával, Kós Károlyval. A Fiatalok nevű építészek szövetsége, mely Kós köré szerveződött, fáradhatatlanul bejárta ezt a vidéket, feltárva annak sokat szenvedett építészeti örökségét. E tevékenység során fontos rehabilitációs programot indítottak a templomok, fiálék, harangtornyok és papilakok megmentésére, célul tűzve ki a történelmi értékek megőrzését és revitalizációját.

A legsúlyosabb következményekkel járó trianoni területváltozások következtében számos kezdeményezés félbeszakadt. Ezt követően, miután elhagyta a fővárost, végleg hazatért erre a vidékre, hogy újraélessze korábbi megmentési terveit. Számos konfliktusa akadt a frissen kinevezett, egyházi ügyekért felelős bukaresti műemlékvédelmi bizottság akkori vezetőjével, az esperes szenátor Alexandru Munteanuval. Munteanu azzal vádolta Kós Károlyt, hogy a magyar nemzeti egyházak műemlékvédelmi tevékenysége révén a román Erdély létezését tagadja, csupán a "szegény magyar Erdély" létezését ismeri el.

A különböző, néha szélsőséges nézetekkel küzdve, számos megvalósult görögkatolikus templom terve született meg a tervezőasztalon. Számunkra kiemelkedő jelentőségű, hogy 1936-ban Antal Béla, a farnasi iskola akkori tanítója kérésére, két változatban is elkészítette a templom portikusza helyére szánt új torony tervét. Sajnos azonban a tanító korai elhalálozása miatt ez a projekt sosem valósulhatott meg. Nem csupán ez, hanem az 1960-ban tervezett farnasi református parókia épülete is a sors iróniája folytán elmaradt. Így a falu nemcsak ezekkel a keresztény épületekkel lett szegényebb, hanem ezzel együtt erdélyi szellemi örökségünk is.