Kanyét kizárták egy pozsonyi fesztiválról, míg Budapesten a Kneecap zenekar színpadra lép.

Nemcsak Kanye július 20-i koncertjét nem tartják meg Pozsonyban, de az egész Rubicon Fesztivál elmarad a Hitlert éltető amerikai hiphop sztár fellépése elleni tiltakozások nyomán - írja a Welt.

A rendezők az Instagramon úgy indokolták a lemondást, hogy a média nyomása, valamint több művész és partner visszalépése játszott szerepet a döntésben. A kiadott közleményben említést nyertnek a "logisztikai kihívások" és az "előre nem látható következmények" is, ám a rappert ért kritikákra nem reagáltak közvetlenül. Kanye West, aki évek óta megosztó antiszemita és Hitler-ihlette kijelentéseiről ismert, ez lett volna az egyetlen élő fellépése Európában.

A rapper, aki most már Ye-nek hívja magát, május 8-án, a második világháború végének 80. évfordulóján adta ki "Heil Hitler" című számát. A dal videójában állatbőrbe öltözött fekete férfiak skandálják a dal címét, miközben West rappel és panaszkodik, hogy állítólag állandóan félreértik - többek között a volt feleségével, Kim Kardashiannal folytatott felügyeleti jogvitában. A dal egy Hitler-beszéd részletével zárul.

Februárban Kanye West nem csupán azt hangsúlyozta egy órás közösségi média nyilatkozatában, hogy vonzalma van Adolf Hitler iránt, hanem azt is bejelentette, hogy visszavonja egy 2023-ban tett bocsánatkérését, amelyet korábbi antiszemita kijelentései miatt fogalmazott meg.

Budapesten augusztusban a Sziget Fesztivál színpadára lép az ír hiphop trió, a Kneecap, amelynek üzenetei közt fellelhetők antiszemita tartalmak, valamint a Hamász és a Hezbollah terrorszervezetek támogatása is. Ezzel kapcsolatban ma délután civil kezdeményezés keretében tüntetést szerveznek. A Mazsihisz határozottan elítélte a Kneecap fellépését, hangsúlyozva, hogy produkcióik gyakran tartalmaznak antiszemita, uszító és gyűlöletkeltő elemeket.

Az ír zenekar fellépését ért kritikákra a Sziget ellentmondásosan reagált: mint írták, a rendezvényen is érvényes Magyarország Alaptörvénye, mely rögzíti a véleménynyilvánítás jogát, ugyanakkor megtiltja ennek az emberi méltóságot sértő gyakorlását. "Erre kötelességünk felhívni a fellépőink figyelmét, amit meg is teszünk" - jelentették ki.

Related posts