Az Unilever belevágott egy különleges kiárusításba!
Az Unilever komoly átalakításokra készül portfóliójában, amelynek során több élelmiszermárkájától is megválhat. A tervezett tranzakciók összértéke akár az egymilliárd eurót is megütheti. A vállalat vezérigazgatója egy holland médiában megjelent interjúban osztotta meg a részleteket, hangsúlyozva, hogy a cél a élelmiszerüzletág hatékonyabbá tétele és a működés szorosabb fókuszálása.
Hein Schumacher, az Unilever vezérigazgatója a holland FD pénzügyi napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a vállalat több élelmiszermárkától is megválhat, a tervezett eladások összértéke pedig az egymilliárd eurót is meghaladhatja.
Bár a vezérigazgató nem bocsátkozott részletezésbe a lehetséges márkákat illetően, a Reuters értesülései alapján úgy tűnik, hogy a holland Unox és Conimex is a kiszemelt termékek között szerepel. Emellett Nagy-Britanniában és más európai országokban is tervezik kisebb márkák értékesítését.
Az Unilever, amely világszerte mintegy 400 márkát birtokol, az elmúlt évben már megkezdte tevékenységének újrakalibrálását. A cél, hogy jobban összpontosítsanak a 30 legnagyobb márka marketingjére és racionalizálják üzleti tevékenységüket, különösen Európában.
Márciusban bejelentették, hogy a jégkrém üzletágat különválasztják, amely magában foglalja a népszerű Magnum és Ben & Jerry's márkákat.
A vezérigazgató kiemelte, hogy nem minden olyan márkától válnak meg, amely nem illeszkedik teljes mértékben a vállalat stratégiájába.
Nálunk nem tervezünk kiárusítást. Vannak olyan márkák, amelyek nem teljesen illeszkednek a stratégiánkhoz, de ennek ellenére továbbra is az Unilever család tagjai maradnak.
- jelentette ki Schumacher.
Az Unilever döntése tökéletesen beleillik abba a trendbe, amely során a nagyméretű fogyasztási cikkeket előállító cégek arra törekednek, hogy optimalizálják termékportfóliójukat. Ennek keretében a hangsúly a legjövedelmezőbb és a legnagyobb növekedési lehetőségekkel bíró márkákra helyeződik, így a vállalatok erőforrásaikat a legígéretesebb területekre összpontosítják.
Forrás: Reuters