Felfedezhetjük, mi áll a Föld napjainak hosszának változásának hátterében.

Egy svájci kutatócsoport legújabb tanulmányának eredményei arra utalnak, hogy a jég- és víztömegek elmozdulása nem olyan mértékben befolyásolja a Föld forgási idejének ingadozásait, mint ahogyan azt korábban feltételeztük. A válasz nyomait a bolygó magjában érdemes keresni, és úgy tűnik, hogy most már egy lépéssel közelebb kerülhettünk a rejtély megfejtéséhez.

Az általános iskolai tanulmányainkból jól ismerjük, hogy a Föld nap-éj ciklusa szigorúan meghatározott: 24 órán keresztül, pontosan 86400 másodpercen át forog bolygónk a tengelye körül. Azonban néha előfordulhatnak eltérések ebben a ritmusban. Most egy svájci geofizikai kutatócsoport újabb érdekes tényezőt tárt fel, amely hatással van a Föld forgására.

Számos különböző ingadozás járul hozzá a Föld naphosszának a változásaihoz. Az egyik 1,72 ezredmásodperc évszázadonként, amit a Hold és a Föld kérgének lassú ugrálása okoz, ott ahol az ősi jég egykor a bolygónkat borította. A változó vízmennyiség szintén befolyásolják a forgást, illetve évtizedenkénti 2-3 ezredmásodperces fluktuációt okoznak a bolygónk folyadékmagjában bekövetkező nagyszabású áramlások.

Van azonban egy évezredenként előforduló 3-4 ezredmásodperces változás, aminek az okát a mai napig nem sikerült megejteni. A svájci ETH Zürich geofizikusaiból álló csoport egy frissen megjelent tanulmányban úgy véli, a választ a Föld megolvadt vasmagjában kell keresni. A kutatók elárulták, hogy mind az elméleti modellezési technikák, mind a megfigyelési adatok gyűjtése jelentősen fejlődött azóta, hogy 2006-ban sikertelenül vizsgálták a mag és a köpeny határán zajló mozgást.

Az eltérés azonosításához a kutatócsoportnak figyelembe kellett venni az összes többi ismert változás adatait. Aprólékosan modellezniük kellett a jég és a víz térfogatának az elmozdulását, azok hogyan határozzák meg a bolygó forgását. A Hold vonzásának és a Föld rugalmas kérgének a hatásait is figyelembe kellett venni, és ami ezek után megmaradt, azt kellett alaposan megvizsgálni, hogy kimutathassák a mag hatásainak a jeleit. A kutatók a vizsgálathoz neurális hálózatot használtak, valamint a Föld mágneses terének kőzetekből nyert méréseit és a mágneses tér modern méréseit.

A csoport Kr. e. 720-ig visszanyúlva kutatta a hold- és napfogyatkozások jelenségeit, és végül felfedezték, hogy

Továbbá, az évezredek során tapasztalható ingadozások összhangban álltak a Föld külső, folyékony magjának magnetohidrodinamikai viselkedését leíró egyszerűsített modellekkel.

Ez a kutatás azonban nem zárja le a Föld forgásának változásaival kapcsolatos rejtélyek fejezetét. Az ilyen rendkívül precíz jelenségek mérése és az azok mögött álló okok meghatározása rendkívül bonyolult feladat, ráadásul a hibahatárok is fontos tényezők, amelyeket figyelembe kell venni.

"A kutatók tanulmányukban hangsúlyozzák, hogy eredményeik rávilágítanak a belső geodinamika kulcsszerepére a hosszú távú naphossz ingadozásokban, különösen a Föld külső magjában zajló folyadékmozgások következtében. Ugyanakkor felhívják a figyelmet a fennmaradó hiányosságokra is, amelyek között szerepel a mag dinamikájának különböző tényezőit figyelembe vevő átfogó fizikai modell hiánya. Ebből fakadóan jelentős ösztönzés van a Föld magjának jelenlegi modellezési megközelítéseinek fejlesztésére."