A legendás színész váratlanul kómába esett: egyetlen másodperc alatt tűnt el minden, amit eddig ismertünk.

A színész sorsa csupán egy pillanaton, másodpercek tizedein forgott, amikor hirtelen kómába esett.

Jamie Foxx tavaly áprilisban kórházi kezelésre szorult, de az esemény pontos körülményei sokáig rejtve maradtak. Az viszont kiderült, hogy a színész egy halálközeli élményen ment keresztül. December 10-én a Netflix bemutatja azt a dokumentumfilmet, amely alaposan feltárja Foxx 2023-as egészségügyi problémáinak hátterét. Míg a film premierjére még várni kell, néhány információ már napvilágot látott – számol be róla a Borsonline.

Az Oscar-díjas színész egy szívszorító interjú során mesélt arról, hogyan került a halál torkába, csupán néhány másodperc döntött az életéről. A tragikus események idején Georgiában tartózkodott, de nem a forgatás színhelyén történt a baj, hanem egy liftben, ahol hirtelen összeesett. Amikor végül magához tért, azt hitte, csak egy pillanatra vesztette el az eszméletét, de hamar kiderült, hogy kómába esett, és hetek teltek el, mire újra felébredt. Kómája alatt két lánya folyamatosan látogatta, és az egyikük még gitározott is neki, hogy bátorságot és erőt adjon a gyógyuláshoz.

-- mondta Chambers. Miután Foxx felébredt, elment egy rehabilitációs intézménybe, ahol a motoros készségeit a nulláról kellett újraépítenie - írja a life.hu.

Related posts