Bár a lengyel oligarchák hiánya nyilvánvaló, a helyzetet bonyolítja az állami vállalatok politikai befolyásolása, ami komoly kihívásokat jelent a gazdaság számára.

A lengyelországi választásokon nemcsak a programok szintjén folyt a verseny, de a törzsi hovatartozás alapján generált érzelmek szintjén is. A választók hajlamosabbak megbocsátani a saját pártjuk visszaéléseit.

Lengyelországot az különbözteti meg a régió más országaitól, különösen Magyarországtól, hogy ott nem találkozunk a politikai pártoknak alárendelt vagy azokat manipuláló magánoligarchákkal. A legnagyobb lengyel magánvállalatok tulajdonosai inkább távol tartják magukat a politikai játszmáktól, vagy arra törekednek, hogy a hatalommal való kapcsolataik harmonikusak legyenek. Ez a jelenség kedvező hatással van a demokrácia fejlődésére, mivel függetleníti a politikai pártokat az egyes személyek vagy vállalatok sajátos érdekeitől.

Az oligarchia kialakulásának kedvezőtlen feltételei részben abból fakadnak, hogy a magáncégek működése erőteljes korlátok között zajlik, és elsősorban a gazdaság stratégiai szektorain kívül terjeszkednek. Ennek következményeként a cégek tulajdonosai nem rendelkeznek sem elegendő erőforrással, sem pedig motivációval ahhoz, hogy aktívan részt vegyenek a politikai életben.

A politikai pártok állami költségvetésből történő támogatásának rendszere kulcsfontosságú szerepet játszik az átláthatóság fenntartásában. Ezek az állami források lehetővé teszik a lengyel pártok számára, hogy elkerüljék a magánszektor támogatásának keresését, ami jelentősen csökkenti a klientúra kialakulásának kockázatát. Bár a lobbizás és a rejtett lobbitevékenység problémája továbbra is jelen van, a helyzet mértéke alacsonyabb azokhoz az országokhoz képest, ahol a pártok kénytelenek magánfinanszírozásra támaszkodni. A jelenlegi finanszírozási modell másik pozitívuma, hogy csökkenti a pártok magánadományozóktól való függőségét, ami különösen fontos, mivel a szegényebb választókkal rendelkező pártok hátrányba kerülhetnének a gazdagabb támogatókkal rendelkező csoportokkal szemben, ezzel pedig rendszerszintű egyensúlytalanságot okozva.

A fent említett előnyök ellenére a lengyel pártrendszer egy komoly kihívással néz szembe: ez pedig az Államkincstári vállalatok (SPP) politikai befolyásoltságának kérdése. Az állami cégeket gyakran politikai "zsákmányként" kezelik, amelyeket a kormánypártok és azok frakciói között osztanak el. Ez a jelenség különösen aggasztó, mivel az állami tulajdonú vállalatok a lengyel gazdaság legfontosabb pillérei közé tartoznak. A varsói tőzsdén jegyzett húsz legnagyobb cég közül majdnem a fele állami irányítás alatt áll. Ezek a vállalatok a lengyel GDP körülbelül 20%-át termelik ki, és meghatározó szerepet játszanak olyan alapvető iparágakban, mint az energia, közlekedés, bankszektor, biztosítás és számos egyéb terület.

Az állami vállalatok ilyen jelentős szerepének történelmi okai vannak - Lengyelországban a privatizáció terjedelme kisebb volt, mint például a Cseh Köztársaságban. Emellett az állami vállalatok a kormány gazdaságpolitikájában betöltött szerepe miatt évek óta egyre nagyobb támogatottságot élvez az állami tulajdon fenntartása a kulcsfontosságú ágazatokban.

Azonban az állami vállalatok felügyelőbizottságaiba, de még az igazgatótanácsaiba is gyakran alacsony kompetenciájú személyeket neveznek ki, ami korlátozza ezek fejlődési potenciálját. Ezenkívül a gyakori személycserék a tevékenységek folytonosságának hiányát, valamint a a fejlesztések hosszú távú stagnálását eredményezik, mivel az egymást követő igazgatótanácsoknak meg kell ismerniük a vállalatok helyzetét. A gyakori személycserék (nemcsak közvetlenül a választások utáni új kormány hatalomátvétele után, hanem a kormányzás alatt is a különböző politikai folyamatok vagy a hatalmi táboron belüli frakcióviták miatt) megnehezítik a hosszú távú stratégia végrehajtását. Az elmúlt években számos állami vállalatban az elnöki pozícióban bekövetkezett változások gyakoribbak voltak, mint a klasszikus beruházási ciklus. Ráadásul egyes üzleti döntések politikai logika alapján születnek. Néha ezek a döntések üzleti szempontból "csupán" szuboptimálisak, de vannak olyanok is, amelyek üzleti szempontból értelmezhetetlenek (pl. az Ostrołęka széntüzelésű erőműbe történő beruházás).

További probléma az állami vállalatok "kézi" irányítása a politikusok egyes döntésekbe való beavatkozása révén, ami összemossa az irányítási és a felügyeleti funkciók szétválasztását. Így például mikor Oroszország megtámadta Ukrajnát és Lengyelország felfüggesztette az orosz szénimportot, a PKP Cargo, amelynek az állam a fő részvényese, politikai utasítást kapott arra, hogy a szenet a tengeri kikötőkből szállítsa szét Lengyelországban. Bár az állam érdeke egyértelmű volt, az nem volt összhangban a fuvarozó érdekeivel. A vállalat nem tudta teljesíteni az akkor hatályos szerződéseit a meglehetősen liberális vasúti árufuvarozási piacon, ennek következtében pedig elvesztette a hitelét és vállalkozóit a konkurencia javára, aminek következményeit a mai napig nyögi (a vállalat helyzetének javítására jelenleg is komoly erőfeszítések folynak).

Még ha a vállalatokat felügyelő minisztériumokon keresztül aktív állami fellépést is feltételezünk, a kormánynak akkor sem szabadna részt vennie a vállalatok napi szintű irányításában, hanem teljes működési függetlenséget kellene biztosítania a vállalatok számára a kitűzött célok megvalósítása érdekében. Eközben a gyakorlat ennek épp az ellenkezője. A felügyelő bizottságok nem határoznak meg a célokat, majd nem is érvényesíttetik azokat, helyette viszont beavatkoznak az egyes döntésekbe, beleértve természetesen a személyzeti politikát is.

Végül is fontos megemlíteni, hogy az átpolitizálás jelentősen megnehezíti az optimális osztalékpolitikák kialakítását, mivel a jövedelemosztalékok politikai célok alá kerülnek. Az államkincstári vállalatok szerepe, mint az ország gazdaságpolitikai eszközeinek, következményeként az Államkincstárnak olyan osztalékpolitikát kell elfogadnia, amely arra épít, hogy a nyereségnek csak azt a részét juttatják osztalék formájában, amelyet nem lehet hatékonyan újra befektetni a vállalat működésébe. Ezzel szemben a gyakorlatban a kifizetett osztalék rendszerint magasabb, mivel az Államkincstár, mint részvényes, többletjövedelemhez jut, amely lehetővé teszi olyan célok finanszírozását, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az állami vállalatok működéséhez. Az állami vállalatok ilyen mértékű "lecsapolása" miatt azonban kénytelenek korlátozni a beruházásaikat, különösen az energiaszektor tőkeigényes projektjeit illetően.

A problémát tetézi, hogy bár nincsenek rá "szilárd" bizonyítékok, az újságírói tudósítások alapján kimondható, hogy az átpolitizálás egyre nagyobb méreteket ölt. Ennek a folyamatnak a megnyilvánulása először is az, hogy egyes állami vállalatokban megnövekedett azon posztok száma, amelyek a politikai zsákmányszerzés eredményei. Másodszor, ezt a logikát kezdik kiterjeszteni azokra az intézményekre is, amelyek korábban kimaradtak a politikai játszmákból. Harmadszor, az állami vállalatokat irányítók között növekszik azon személyek száma, akik csak korlátozott kompetenciákkal bírnak.

A fenti jelenség hátterében a fokozódó politikai polarizáció áll. Lengyelország választási eseményei nem csupán a programok versenyéről szóltak, hanem mély érzelmeket generáltak a tribalista hovatartozás mentén is. A választók gyakran hajlamosak elnézni a "saját" pártjuk hibáit, ami megmutatkozik abban is, hogy az állami vállalatokat, hasonlóan a politikai elithez, saját eszközként kezelik a hatalmi harcokban. Ez a légkör arra ösztönzi a politikai szereplőket, hogy a vállalatok vezető pozícióit a pártokhoz közel álló egyének töltsék be, így az állami intézmények politikai játszmák színtereivé válnak.

Az állami tulajdonú vállalatok feletti kontroll lehetőséget ad a kormánypártoknak arra, hogy elismerjék és támogassák a tagjaik és szimpatizánsaik lojalitását, miközben forrásokat biztosítanak marketing vagy szponzorációs kezdeményezéseikhez. Például a PKN Orlen marketingköltségei 2020 és 2022 között majdnem kétszeresére emelkedtek, ami heves vitákat generált az alapok felhasználásának céljairól és a politikai befolyásolás lehetőségeiről. Hasonló trendek figyelhetők meg más vállalatoknál is, mint például a Polska Grupa Energetyczna és a Lotos, ahol szintén jelentős növekedés tapasztalható a promóciós költségvetésekben.

Habár az államkincstári vállalatok saját célra történő felhasználása előnyökkel járhat a kormánypárt számára, nem jelent olyan alapvető előnyt, amely jelentősen megnehezítené az ellenzék hatalomátvételét. A 2024. október 15-i választások tanulsága, hogy akkor is lehetséges a kormányváltás, ha politikailag felhasználják az állami vállalatokat.

Az állami vállalatok politikai befolyásolásának kérdése komoly kihívások elé állítja Lengyelországot, hiszen a politikai pártok érdekei gyakran ellentmondanak a rendszer reformjának szükségességének. Az ellenzéki pártok természetesen hangot adnak kritikáiknak a döntéshozók irányába, azonban amikor hatalomra jutnak, a politikai rendszerből eredő előnyök annyira csábítóak, hogy a helyzet szinte változatlan marad. Még a média figyelme sem mindig elegendő ahhoz, hogy a politikai képmutatásra rávilágítsanak, és csak a legszélsőségesebb esetekben tapasztalható bármilyen reakció, amely általában a közvélemény nyomására történik. Nemrégiben a Totalizator Sportowy esetében figyelhettük meg ezt a jelenséget, ahol nemcsak az igazgatótanács tagjai cserélődtek le, hanem regionális szinten is új vezetők kerültek pozícióba. Az újonnan kinevezett vezetők szoros kapcsolatban álltak a koalíciós pártokkal, ami nemcsak a vállalat irányítását, hanem a középvezetői szintet is érinti. Ez a helyzet jól példázza, hogy a politikai befolyásolás nem csupán a legfelsőbb szinteken érvényesül, hanem a középvezetésben is, ahol az érintettek gyakran a közvélemény figyelme elől rejtve dolgoznak.

A teljes depolitizálás követelése ma Lengyelországban irreálisnak tűnik. Az egyedüli lehetséges dolog, az legextrémebb patológiákat korlátozó intézkedések bevezetése. Bár ezt sem lesz könnyű megvalósítani. Az állami vállalatokkal foglalkozó szakértők körében ezen cégek átpolitizálását akadályozó eljárásokra gyakran hangsúlyozott ajánlás a gyorsírással rögzített és a nyilvánosság számára hozzáférhető nyílt állásinterjúk, valamint a közmeghallgatás intézményének bevezetése. Ez ugyan nem garantálja, hogy a megfelelő posztokra hozzáértő személyeket neveznek majd ki, de mindenesetre megnöveli az érintett pártok számára a teljesen érdemtelen jelöltek állításának költségeit. Ami legalább bizonyos mértékig csökkentheti az állami cégek pártjelöltekkel való feltöltésének káros hatásait.

Természetesen! Kérlek, írd le a szöveget, amit szeretnél egyedivé tenni, és szívesen segítek benne!