Leslie Mandoki hajszál híján került a halál torkába!
Éppen ötven éve annak, hogy a zenész eldöntötte: a legnagyobb titokban elhagyja a kommunizmustól sínylődő Magyarországot. Ám Leslie Mandoki útja nem volt könnyű!
Belegondolni is borzasztó, milyen rettenetes következményei lehettek volna, ha kitudódik, hogy Leslie Mandoki el akarja hagyni az országot. Abban az időben - éppen ötven évvel ezelőtt - hosszú börtönbüntetés várt arra, aki disszidálni készült - és Leslie Mandoki dalok sem készülhettek volna soha többé. Ám ez a zenészt és társait, Csupó Gábort és Szűcs Lászlót nem tántorította el a tervtől.
Leslie így mesélte el: "A terveinket nem oszthattuk meg sem a szülőkkel, sem azokkal a barátokkal, akik nem tartoztak a disszidálni készülő csapatunkhoz. Végül augusztus 21-én vágtunk neki az útnak."
Nagynénje '56-ban hagyta el az országot, Los Angelesben élt. Abban az évben azonban hazalátogatott, neki árulta el Mandoki, mire készülnek, és neki adott át egy levelet. Barátjának, Molnár Istvánnak címezte, aki már egy évvel előttük disszidált, arra kérve őt, hogy árulja el, melyik a legoptimálisabb útvonal, majd a választ küldje vissza a rovinji postára.
A levelet, amelyet Frankfurtban küldött el a nagynéném, egy szendvics közepébe rejtettük, celofánba csomagolva. Az üzenet Istvánhoz jutott el, aki Stockholmban él, és akiről tudtuk, hogy a legígéretesebb lehetőségekről értesült Capuában, a hírhedt menekülttáborban. Ő pedig eleget tett a kérésnek: egy részletesen kidolgozott tervet küldött vissza számomra.
Piros útlevéllel, amely csupán a szocialista országok felfedezésére adott jogosultságot, indultak útnak Jugoszláviába a mostani Erzsébet téren álló buszpályaudvarról. Senki sem sejtette, hogy hová tűntek el az emberek. A levelet Rovinj postájáról hozták el, és a kaland egyre inkább kezdett fenyegetővé válni.
Jesenice irányába tartottunk, és három éjszakán át figyelemmel kísértük a határon zajló eseményeket: megfigyeltük, mikor váltják egymást az őrszemek, és alaposan átvizsgáltunk mindent, ami a környezetünkben történt.
Egy nyolc és fél kilométer hosszú, keskeny vonalvezetésű úton haladtak álmaik irányába, de még számos nehézségen kellett átverekedniük magukat, mielőtt elérhették céljukat.
"A patkányok beleharaptak a rossz minőségű szocialista tornacipőbe, egy-két denevér az ember arcába repült, a vonatsínek közötti hegyes kövek szétették a tornacipők talpát. Az 50 méterenként ismétlődő, egy vágánymunkásra tervezett beugróba kellett valahogy beférnünk, hogy a vonat ne kapjon el. Sokszor két-három centire voltunk az elrobogó szerelvénytől. Amikor kijutottunk, örömünkben meg is öleltük a Lebensgefährlich (életveszélyes) táblát. Az osztrák határtól Bécsbe mentünk, onnan Salzburgba, majd illegálisan Münchenbe"- mesélte Mandoki. Ahogy pedig mondani szokás: a többi már történelem, de a Rock and Roll Hall of Fame-hez vezető 50 éves út hosszú volt.
