Mennyi időt tölthet egy kutya egyedül otthon anélkül, hogy stresszes lenne?

Egy megfelelő tréningprogram segítségével a kutyák elsajátíthatják az egyedüllétet, amelyet fokozatosan épített gyakorlatokkal lehet elérni.

A kutyák egyedüllét iránti ellenérzése nem pusztán véletlen, hanem mélyen gyökerezik evolúciós múltjukban. A vadonban falkában élve, ezek a hűséges társak sosem tapasztalták meg a magányt, hiszen mindig ott voltak a csoportjuk tagjai, akik védelmet és társaságot nyújtottak számukra. A modern élet viszont más kihívások elé állítja őket; a kutyáknak meg kell tanulniuk alkalmazkodni ahhoz, hogy néha egyedül maradnak otthon, és e nélkül a képesség nélkülözhetetlen része a mindennapjaiknak.

A kutyák természetüknél fogva rendkívül szociális állatok, hiszen az evolúciós folyamat jó részében csoportokba verődve éltek. A falkában minden egyes tag fontos feladatokat vállalt: egyesek a kölykökről gondoskodtak, mások a területet védték. Ha a kutyák együtt élnek, biztonságban és védve érzik magukat. Együtt erősek. Ez lehetett az oka a héten történt szörnyű kutyatámadásnak is.

Valóban így van, a vadon élő kutyák néha eltávolodnak a csordától, hogy saját vadászatba kezdjenek, de a közösségükből senkit sem zárnak ki szándékosan. A csoport összetartása és a tagok közötti kötődés mindig is alapvető fontosságú számukra.

A háziasított kutyáink számára tehát természetellenes helyzet lehet, ha egyedül kell maradnia, és pánikszerűen reagálhat még a rövid elszakadásra is.

Erre a kérdésre nincs egyetlen, minden kutyára érvényes válasz, mivel a kutyák egyedi személyiséggel rendelkeznek. Van, aki már pár perc elteltével vonyítva jelzi, hogy hiányzik a gazdája, míg mások nyugodtan elviselnek akár több órát is a magányban. Általános irányelvként azonban ajánlott, hogy a kutyákat ne hagyjuk egyedül négy-hat óránál hosszabb ideig.

Ennek a határidőnek nemcsak elméleti, hanem gyakorlati indokai is vannak. A legtöbb kutya legkésőbb öt órán belül igényli, hogy kinti vagy benti szükségleteit elintézze. Ha rendszeresen hosszabb időre magára hagyja a kedvencét, érdemes megfontolni a különféle alternatív megoldásokat, mint például egy megbízható kutyaszitter vagy egy kutyás napközi, ahol a négylábú barátja gondoskodást és társaságot kaphat.

Nem minden kutya - amely nehezen marad egyedül - ugyanolyan problémákkal küzd. A szakértők két fő okot különböztetnek meg: a szeparációs szorongást és a kontrollvesztést. A szeparációs szorongással küzdő kutyák valóban szenvednek, ha elhagyják őket. Ennek a szorongásnak különböző okai lehetnek:

A szeparációs szorongásban szenvedő kutyák gyakran észlelhetően kifejezik érzéseiket, amelyek között a következő tipikus jelek is megjelennek:

De a bútorokat vagy tárgyakat tönkretevő kutyák általában kontrollhiányban szenvednek.

A kontrollt vesztett kutyák nem csupán a veszteségtől való félelem miatt szenvednek, hanem inkább frusztrációt éreznek. Felelősséget vállalnak a gazdijuk iránt, és képtelenek elviselni, hogy nem tudják megvédeni vagy gondoskodni róluk. Ilyenkor kedvencünk a következő jeleket mutatja:

Igen, a fiatal és az idős kutyák is megtanulhatnak egyedül maradni. Függetlenül a kutya reakciójától, a kiképzés hasonló: kis lépésekben kell megtanulnia, hogy biztonságos egyedül maradnia.

Ezek a legfontosabbak, ha szeretnénk kedvencünket megtanítani az otthonmaradásra.

Kialakítás egyedi pihenőhelynek - A kutyád számára létfontosságú, hogy rendelkezzen egy állandó, nyugodt pihenőhellyel, amely távol esik a forgalmas helyektől, mint például az ajtó vagy a kanapé. Ezen a helyen a csend és a béke uralkodjon, hogy a kutyád pozitív élményeket társíthasson hozzá. A következő lépésekhez való hozzálátás előtt fontos, hogy a kutyus magától keresse fel ezt a pihenőhelyet, így biztosítva, hogy valóban komfortosan érezze ott magát.

Minimalizálja a figyelemelterelő ingereket - A kutyák rendkívül érzékenyek a gazdáik mozdulataira, és gyorsan észlelni tudják, amikor azok készülnek elhagyni a lakást. Ezért fontos, hogy a gazdik tudatosan megkülönböztessék ezeket a jeleket: például tegyenek fel egy kabátot, majd üljenek le a nappaliban, vegyék elő a kulcsokat, amikor a fürdőszobába tartanak, vagy vegyék fel a táskájukat anélkül, hogy valóban távozásra készülődnének.

Az optimális helyzet az, ha a kutya már fiatal korában elsajátítja az egyedül maradás képességét. Ezért, ha módunkban áll, érdemes minél hamarabb és kellő türelemmel kialakítani a napi rutint, hogy a kedvencünk hozzászokjon ahhoz, hogy nyugodtan otthon maradhasson.

Az új otthonban fokozatosan szoktassuk a szeparációhoz. Például menjünk be a fürdőszobába, majd csukjuk be az ajtót. Ha a kutya jól bírja, az időt fokozatosan növeljük, másodpercről percekre, később hosszabb időre. Körülbelül négy hét következetes tréning után a kölykök általában már négy órán át képesek egyedül maradni.

Felnőtt kutyák esetében több türelemre van szükség. A kiképzés még kisebb lépésekben történik, és a kutya előéletétől függően hónapokig is eltarthat.

Szeparációs szorongás kezelésére javasolt az önbizalom fejlesztése különböző játékok révén. Ebben a folyamatban kutyatrénerek nyújthatnak értékes támogatást és útmutatást.

Kontrollvesztéskor - A világos iránymutatás kulcsfontosságú, és a strukturált gyakorlatok mellett a kutyatréner is nagy segítséget nyújthat.

Az Academy for Applied Animal Psychology and Animal Behaviour Training által végzett kutatás figyelemre méltó felfedezéseket hozott napvilágra: a több kutyát tartó háztartásokban élő ebek is gyakran küzdenek nehézségekkel, amikor egyedül maradnak. Érdekes módon, ezek a kutyák hajlamosabbak az ugatásra, mint azok, akik elszigetelten élnek, és sokkal hosszabb időre van szükségük ahhoz, hogy megnyugodjanak.

A kutatók érdekes felfedezést tettek: a falkában élő kutyák otthoni interakciója meglepően alacsony volt. Ahelyett, hogy egymással játszottak volna, a nyugtalanság szinte egyik kutyáról a másikra terjedt. Különösen a kan kutyák viselkedésében figyelhető meg ez a jelenség; ők hangosabbak voltak és gyakran tartózkodtak az ajtó körül, mintha valami fontos dologra várnának.

A szeparációs szorongás komolyabb megnyilvánulásainál a fent említett lépések gyakran nem bizonyulnak elegendőnek. Ilyen esetekben érdemes szakmai támogatást igénybe venni, ha:

A kutyaviselkedés-terapeuták személyre szabott képzési terveket tudnak készíteni. Súlyos esetekben a kutyatulajdonosok - az állatorvosokkal együttműködve - fontolóra vehetik a gyógyszeres kezelést.