Németország új korszak elé néz | 24.hu A német politikai táj folyamatosan változik, és a közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy az ország sorsdöntő pillanatok előtt áll. A gazdasági kihívások, a társadalmi feszültségek és a globális politikai helyzet min

Akadémia: a tudás és önállóság szentélye. Legalább is, ezt vallják be. Friss írások az Élet és Irodalom legújabb kiadásából.

Ellenségek vesznek körül minket, és most már csak saját erőnkben bízhatunk. Valójában sosem volt ez másképp; már korábban is tudtuk, hogy ez a helyzet, de a velünk született turáni optimizmus arra ösztönzött minket, hogy mindig a dolgok fényesebb oldalát keressük.

A magyar ember természete ilyen, és ez a sorsának része; a jövőben is megőrzi ezt a sajátos karakterét.

Bár Európa, ezt immár világosan látnunk kell, a halálos ellenségünkké vált, mégsem hajlandó odaadni a pénzünket, azt a fejenként nyolcszázezer forintot, ami jogosan megilleti minket. Hogy miért van ez így, az nem is kérdés, sokkal inkább az a fontos, hogy végre tegyük az asztalra azt a pénzt, és hagyjuk, hogy a legjobbjaink gondosan átgondolják, hogyan osztoznak rajta, majd hazavigyék. Náluk biztosan jó helyen lenne, hiszen ők tudják, hogyan kell bánni vele, már csak azért is, mert másfél évtizede folyamatosan gyakorolják ezt a mesterséget. Amikor a pénz a fideszes zsebek közelébe kerül, azonnal eltűnik, mintha csak ott lenne a helye; hozzászokott már ezekhez a zsebekhez és a bennük rejlő kincsekhez, ahol pompásan érzi magát, és folyamatosan gyarapszik.

Apróbb hibák természetesen nálunk is előfordulhatnak, de ezekért nem vállaljuk a felelősséget. "Javasoltuk, hogy az Európai Központi Bank vegye fontolóra, hogy a jegybank felügyelőbizottsága folyamatosan ellenőrizhesse a jegybank által létrehozott alapítvány tevékenységét, de az EKB ezt elutasította. Nem tudjuk, miért. Ez a helyzet mindenkit lehetetlen helyzetbe hozott" - nyilatkozta Kósa Lajos, akinek szavainak hitelességében biztosak lehetünk. Csak azért is, mert a legjobbjaink is hasonlóan gondolkodnak, de hát hogyan is vélekedhetnének másként. Kósáról mindenki tudja, hogy az ő szavai mindig az igazság kristálytiszta forrásvízével áradnak, míg az Európai Unió csak nehézségeket okoz. Hogy ne menjünk messzire, vajon miért tombol most ez a száj- és körömfájás-járvány? Nem tűnik ez egy kicsit gyanúsnak?

Valóban megkérdőjelezhető, és erre a figyelmeztetésre nem más, mint Gulyás Gergely hívta fel a figyelmünket.

A Magyar Tudomány kétszáz éves jubileumi számában Freund Tamás elnök és Oberfrank Ferenc köztestületi igazgató mélyrehatóan elemzik a múlt tanulságait és a jövő feladatait. A cikk hangsúlyozza, hogy "Az Akadémia társadalmi megbecsülésének biztosítása az egyik legfontosabb előttünk álló kihívás." Szociálpszichológusként úgy vélem, hogy az MTA reputációjának alakulása szoros összefüggésben áll a közvélemény és a tudományos közösség közötti kapcsolat minőségével. A tudományos intézmények megbecsülésének fenntartása érdekében elengedhetetlen, hogy az Akadémia nyitott párbeszédet folytasson a társadalommal, és aktívan részt vegyen a közérdekű vitákban. A tudomány és a társadalom közötti hidak építése lehetőséget ad arra, hogy a közvélemény jobban megértse a tudományos munkát, és értékelje annak hozzájárulását a társadalmi fejlődéshez. Az MTA reputációja nem csupán a tudományos teljesítményeken múlik, hanem azon is, hogyan képes reagálni a társadalmi kihívásokra és hogyan tudja kommunikálni a tudományos eredményeket a nagyközönség felé. Egyre fontosabbá válik, hogy az Akadémia a tudományos eredmények mellett a társadalmi felelősségvállalásra is fókuszáljon, hiszen a tudományos közösségnek aktívan részt kell vennie a társadalmi problémák megoldásában. A társadalmi megbecsülés visszaállítása nem csupán az Akadémia, hanem az egész tudományos szféra hosszú távú érdeke, amelyet közös erőfeszítésekkel lehet elérni.

Kiemelkedő, hogy neves képviselők felhívták a figyelmet az MTA megbecsülésének válságára, és hogy e tekintetben ők maguk is sokat tehetnek. A tudományos közösség, a tudomány és az intézmények helyzete súlyosan megingott. Az Egyesült Államokban döntést hoztak arról, hogy a mRNS-kutatás, melyért Karikó Katalin Nobel-díjat érdemelt ki, nem részesül támogatásban. Ez az esemény nem csupán a tudósok tekintélyének csökkenését és a politikai beavatkozást tükrözi, hanem egyben a hamis információk elterjedését és a dilettantizmus aggasztó növekedését is szemlélteti.

Tudom, hogy sokan megütköznek majd azon, ha úgy próbálok véleményt formálni, mint egy Kávéházi Konrád, miközben a válsághelyzetben nehéz döntéseket hozó politikai vezetők felett ítélkezem. Például, amikor a Gázában másfél éve zajló brutális konfliktus főszereplőiről beszélek, és laikusként próbálom megítélni, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) helyesen döntött-e arról, hogy az ICC-t elismerő államoknak el kellene rendelniük Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és volt védelmi minisztere letartóztatását. Különösen kellemetlen helyzetbe kerülök, mert Netanjahu elítélésével a Hamász oldalára állhatok, hiszen ez a terrorszervezet a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy a zsidó kormányfő magyarországi látogatása "erkölcstelen álláspont", amely "nyilvánvaló bűnrészességet jelent egy olyan háborús elkövetővel, aki menekül a nemzetközi igazságszolgáltatás elől, súlyosan megsértve a nemzetközi jogot és az emberi méltóság alapelveit." (Lásd a Hamász 2025. április 4-i közleményét.) Azóta Netanjahu már járt Budapesten, majd elhagyta a várost, miközben az Orbán-kormány kezdeményezte az ICC statútumának felmondását. (Lásd a T/11449. számú törvényjavaslatot.) Ha egy kicsit távolabb lépünk a rendkívüli diplomáciai eseményektől, talán objektívebben tudunk vizsgálódni. Az alábbi kérdésekre adott válaszok nemcsak az Orbán-rendszer "békepárti" külpolitikájának mélyebb megértéséhez segíthetnek hozzá, hanem arról is árnyaltabb képet adhatnak, hogyan viszonyuljunk a legfontosabb "túlélési dilemmákhoz".

Fontos tisztázni, hogy egy demokratikus berendezkedésű állam hivatkozhat-e katonai vagy hadászati célokra az alapvető emberi jogok megsértésének indoklásaként. Megengedheti-e magának, hogy átmenetileg megvonja a civil lakosságtól az áramot, vagy felfüggessze az élelmiszerekhez és ivóvízhez való hozzáférést, ha úgy véli, hogy ezek a lépések közelebb vihetik az ellenséges erők legyőzéséhez?

"Április 2-a Amerika valódi felszabadulásának napja lesz" - jelentette ki Trump, bejelentve, hogy 25%-os vámot vezet be minden, az Egyesült Államokba importált kész személy- és tehergépjárműre. Emellett hangsúlyozta, hogy nem kíván tárgyalni semmilyen kedvezményről, a vámokat pedig határozatlan időre érvényesíti. Az Európai Bizottság néhány héttel ezelőtt, a globális helyzetre való tekintettel, felhívta az európai polgárok figyelmét arra, hogy készítsenek elő legalább 72 órányi túlélési készletet a vészhelyzetek kezelésére. Eközben a mérsékelt elemzők - akik még mindig vitatkoznak arról, hogy a jelenlegi helyzetet "érthetetlennek, kiszámíthatatlannak, nyugtalanítónak vagy éppen őrültnek" nevezik - abban egyetértenek, hogy a nemzetközi jogi keretek megroppantak, és az újonnan formálódó világban csupán a nyers erő, hatalom és pénz számít.

Mindez arra utal, hogy a világunk a globális bizonytalanság új korszakába lépett. Jogosan merül fel a kérdés: vajon életünk mindig is tele volt kockázatokkal, de ahogyan azt Frank Knight már egy évszázaddal ezelőtt megfogalmazta, a kockázat és a bizonytalanság fogalmai nem csupán szinonimák, hanem jelentésükben lényegesen eltérnek egymástól (Knight, F.: Risk, Uncertainty and Profit, 1921). A kockázat olyan helyzeteket jelöl, ahol több lehetséges kimenetel létezik, és ezek valószínűségei ismertek, lehetőséget adva ezzel a racionális döntések meghozatalára. Ezzel szemben a bizonytalanság, Knight értelmezésében, azt jelenti, hogy a lehetséges jövőbeli eseményekről nem áll rendelkezésünkre elegendő információ, amely irányt mutathatna számunkra. Az utóbbi években éppen ez a drámai bizonytalanság vált a "normális" állapottá (Kay, J. King, M: Radical Uncertainty, 2020).