Űrverseny vagy űrháború küszöbén állunk? Egy új világegyetemrend bontakozik ki előttünk, és a feszültség a csillagok között egyre fokozódik.
Európának talán érdemes leválnia az amerikai űrprogramokról. Az oroszok lemaradtak, most az USA és Kína versenyez a Hold és a Mars meghódításáért. Még kérdés, marad-e az elmúlt évtizedekben megszokott, békés űrkutatás, vagy gyarmatosítás, kalózkodás lesz belőle.
Az új vasfüggöny körvonalai már a Hold színpadán is kezdenek kirajzolódni. Ezt a figyelemfelkeltő felfedezést tette az amerikai The Wall Street Journal tavaly, amikor a kínai űrprogram elsőként hozta el a Földre a Hold rejtett oldaláról származó talajmintát a Csang'o-6 misszió keretein belül. Miközben a Föld politikai tájképe is jelentős átalakuláson megy keresztül, nem tűnik teljesen alaptalannak a Hold felosztásáról szóló találgatások sem.
Tény, hogy jó néhány - sok évtizedes és nem feltétlenül időszerű - nemzetközi szerződés mellett két sajátos szövetségi rendszer körvonalazódik a Holdat megcélzó országok körében. A most folyó sokéves amerikai holdprogram, az Artemis nevét viselő megállapodáshoz eddig több mint negyven ország csatlakozott, ezt mondhatnánk az amerikai tábornak. A másik oldalon Kína kezdett társakat toborozni a Hold déli sarkvidékén tervezett nemzetközi kutatóállomáshoz (angol rövidítésével: ILRS). A partnerek között van például Oroszország, Pakisztán, Dél-Afrika - de hát az Artemis-táborban sem csupa űrnagyhatalom van. (Magyarország egyik listán sem szerepel.)
A jelentős létszám nem meglepő. Az űrversenyben a nagyhatalmak mellett komoly szereplő az Európai Űrhivatal (ESA), beszállt már Japán és India is, de talán nem mindenki emlékszik arra, hogy az Emírségek szondát küldött a Marsra, vagy izraeli űreszköz is leszállt (pontosabban lezuhant) a Holdon. Nem maradhat említés nélkül a magyar miniszatellitek sora, és az sem, hogy magyar űrhajós is készülődik Föld körüli küldetésre.
A világ nagyhatalmainak űrkutatási ambíciói már nem csupán távoli álmok, hanem konkrét tervek, amelyek a kozmosz határainak felfedezésére irányulnak. Kína célja, hogy 2030-ra embereket juttasson a Holdra, 2035-re pedig egy stabil holdbázis létrehozására készül. Az Egyesült Államok Artemis-programja is figyelemre méltó lépéseket tett: az Artemis I. űrhajó 2022-ben, utasok nélkül, sikeresen megkerülte a Holdat, majd visszatért a Földre. Az Artemis III. küldetés, amely során emberek lépnének a Hold felszínére, 2027-re van tervezve, de a NASA tervei most kérdésessé váltak. A helyzet bonyolultabbá válik, ha Elon Musk, Donald Trump egykori bizalmasa, belép a képbe. A SpaceX vezetője saját, a NASA által tervezett megoldásnál egyszerűbbnek tűnő stratégiával állt elő a Holdra történő expedíciókhoz. Míg a NASA a Lunar Gateway néven ismert, a Hold körüli űrállomás építésére összpontosít, amely átszállóhelyként funkcionálna, Musk inkább közvetlen ingajáratokat képzel el, amelyek az embereket a Holdra szállítanák. Az űrverseny tehát folytatódik, és a jövőbeli felfedezések izgalma csak fokozódik.
Szép dolog a tudományos dicsőség, de a korábban alapjában békés űrverseny sohasem pusztán erről szólt, és még csak nem is kizárólag az első szereplők, a Szovjetunió és az Egyesült Államok presztízséről, politikai súlyáról. Hamar felbukkantak a katonai szempontok is. Eleinte csupán a kémműholdak játszottak szerepet, napjainkban pedig már űrfegyverekről is szó van.
Érdekes újdonság, hogy a nyersanyagok kitermelése már nem tűnik olyan távolinak, mint korábban. A Hold felszínén valószínűleg jelentős mennyiségű víz, pontosabban jég található, amely nemcsak a jövő űrhajósaink víz- és oxigénellátottságát biztosíthatja, hanem üzemanyag előállítására is alkalmas lehet a Marsra tartó utazások során. A Hold tehát lehetséges kiindulópontként szolgálhat a távoli célok eléréséhez. Ráadásul a Holdon olyan értékes anyagok, mint a szilícium, titán, alumínium, valamint a nemrégiben Donald Trump ukrajnai tervei kapcsán is említett ritkaföldfémek előfordulása is felvetődött. Emellett érdemes lenne hélium-3 izotópot is kutatni, amely ígéretes lehetőségeket rejteget a jövő fúziós erőműveinek üzemanyagaként.
A bányászat és a hazaszállítás kihívásai nyilvánvalóak, de ma már nem tűnnek megvalósíthatatlan álomnak. A jövőbeni fejleményekről még sok a kérdőjel, de Tim Marshall politikai szakértő a neves Greenwichi Királyi Múzeum weboldalán kifejti, hogy "a Hold sikeres gyarmatosítása olyan előnyöket biztosít egy nemzetnek vagy szövetségnek, mint amilyenekkel a tengeri hatalmak rendelkeztek a múltban." Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi nemzetközi megállapodások a békés űrkutatásra vonatkozóan nem terjednek ki minden aspektusra. Könnyen lehet, hogy az lesz a nyertes, aki elsőként lép a következő határvonalra.
A Mars-utazás, minden kockázata és bizonytalansága ellenére, a lehetőségek izgalmas birodalmába tartozik. Jelenleg a kínaiak és az amerikaiak, köztük Elon Musk, aki a vörös bolygó kolonizálására mint a földi élet alternatívájára tekint, éles versenyben állnak. Úgy tűnik, hogy a pekingi tervek mostanra szorosabbra fűződtek. Tavaly a kínaiak bejelentették, hogy 2028-ban emberek nélküli expedíciót indítanak, amely várhatóan három évet vesz igénybe, és célja, hogy mintákat gyűjtsenek a Marson, hogy azokat visszaszállítsák a Földre. Ez lenne az első alkalom, hogy egy idegen bolygóról származó mintákat hoznak el, figyelembe véve, hogy a Hold más kategóriába tartozik. Ezzel szemben a NASA tavaly késésekről számolt be, így az amerikai Mars-minták legkorábbi szállítása csak 2030 után várható. A mintavétel egyébként már megtörtént, amikor 2021-ben a Perseverance marsjáró sikeresen landolt; a kis tartályokba csomagolt minták azóta is türelmesen várják, hogy értük küldjenek valamit.
Ad egy sajátos árnyalatot a kínai űrterveknek egy persze nem hivatalos, de kellő feltűnést keltő korábbi nyilatkozat. 2017-ben történt, hogy Je Pej-csian űrmérnök, a holdprogram egyik főnöke úgy talált fogalmazni: "A világűr olyan, mint az óceán. A Hold a Tiaojü-szigetek, a Mars a Huangjen-sziget." A kínai nevek mögött nem kínai, de Kína által magáénak vallott japán és Fülöp-szigeteki birtokok rejlenek: a Szenkaku-szigetek, illetve a Scarborough-zátony.
Úgy tűnik, hogy az ESA hasonló kihívásokkal nézhet szembe, mint a NATO európai tagállamai. Eddig a közös munka zökkenőmentesen zajlott: az európai űrhajósok amerikai rakéták segítségével és amerikai programok keretein belül jutottak el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ezáltal lehetőséget kaptak, hogy részt vegyenek a holdprogramokban is. Az amerikai hordozórakéták, köztük a SpaceX Falcon modellek, katonai célokra is rendelkezésre álltak, ami tovább erősítette az együttműködést.
Jelenleg különösen fontos, hogy új, saját európai megoldásokra összpontosítsunk. Az 1970-es években már megtettük az első lépéseket a függetlenség irányába. Ekkoriban az Egyesült Államok, a versenytől való félelem miatt, nem volt hajlandó részt venni európai kereskedelmi műholdak kilövésében. Ennek következményeként húsz ország együttműködése révén született meg a francia nevű, de valójában közös európai Ariane hordozórakéta, amely már a hatodik generációját éli. Ezeket a rakétákat a kedvező éghajlati viszonyok között, Dél-Amerikában, az Egyenlítőhöz közeli Francia Guyanából indítják. Ezen kívül létezik egy kisebb európai rakéta is, a Vega, amely szintén hozzájárul az űripar fejlődéséhez.
Európa függetlensége új dimenziókat nyer azzal, hogy űrpályaudvar jön létre a norvég Andoya szigetén, ahol eddig csupán kutatórakétákat indítottak. Miközben a NASA egyre inkább integrálja a kisebb magánvállalatokat az űrkutatási tevékenységeibe, Európában is hasonló irányú kezdeményezések bontakoznak ki. Az európai űrstartupok között említhetjük a három német céget: az Isar Aerospace-t, a Rocket Factory Augsburgot és a HyImpulse-ot.
Az európai önállóság új dimenzióját képviselheti az Iris, amely a Musk által kifejlesztett Starlink műholdas internethálózat alternatívájaként léphet színre. Ennek jelentősége különösen Ukrajnában vált nyilvánvalóvá, amikor felmerült, hogy az Egyesült Államok megvonhatja az ukrán hadsereg egyik kulcsfontosságú kommunikációs eszközét. Jelenleg Európa csupán a kevésbé fejlett Eutelsat hálózatot tudja felkínálni. Az Iris2-re vonatkozó szerződést az Európai Bizottság tavaly decemberben írták alá, így valószínű, hogy a rendszer működésbe lépése még eltarthat egy ideig. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a mai napig az európai Galileo műholdas navigációs rendszer már használható az amerikai GPS vagy az orosz Glonass alternatívájaként, így a fejlődés folyamata már elindult.
