Szerbiában feszültségek robbantak ki, a helyzet egyre súlyosabbá válik – a belgrádi utcákon tüntetők zárták le a fővárost, miközben más nagyvárosokban is hatalmas zűrzavar uralkodik.
Az érintett városokban a rendőri intézkedések mellett is kitart a lakossági tiltakozás
Szerbiában az utóbbi napokban országszerte útlezárásokra és leállásokra szólítottak fel az egyetemi hallgatók, válaszul a rendőri túlkapásokra. A hatóságok az előző napok tiltakozásai után, véleményük szerint erőszakosan léptek fel, és több tucat tüntetőt vettek őrizetbe. Ennek következtében péntek reggel Belgrád közlekedése szinte teljesen leállt, de hasonló blokádok alakultak ki Újvidéken is, ahol a rendőrség négy embert tartóztatott le. Nisben is folyamatosan demonstrálnak az emberek, miközben a rendőrség figyelemmel kíséri őket. A helyzet szinte minden nagyvárosban hasonló, Alekszandar Vucsics államfő pedig egy videóban arra kéri a polgárokat, hogy ne akadályozzák a települések forgalmát.
Belgrádban a közlekedés teljesen leállt, a buszok és villamosok nem közlekednek. A rendőrség különleges egységei több helyszínen is próbálkoztak a blokádok felszámolásával; a szemeteskukákat elmozdították az úttestről, miközben a demonstrálókat is próbálták leszorítani. Azonban a tüntetők elszántsága töretlen, és hangos kiáltásokkal hirdetik: "Nem adjuk az egyetemistákat!"
Újvidéken három kereszteződés került lezárásra a lakosság által: a buszállomás környékén, a Merkator üzletnél, valamint a Temerini és a Partizán utcák találkozásánál, ahol a polgári gyűlések a forgalmat akadályozták.
"Milyen üzenetet küld nekünk az államelnök - minden állampolgár elnöke -, amikor letartóztatja azokat a diákokat, akik az igazság kiderítését és a korrupcióért felelősök elszámoltatását szeretnék elérni? És főleg milyen üzenetet küldött nekünk az elnök azzal, hogy kegyelemben részesített valakit, aki minden ok nélkül kész volt eltörni egy másik ember állkapcsát?" - tették fel a kérdést a gyűlések szervezői. Az újvidéki blokádnak a vajdasági Szabad Magyar Szó szerint 9 órára vége lett, de már be is jelentették, hogy az útlezárás 19 órakor újrakezdődik a "szófogadatlan korzón", ezúttal a Futaki piacnál. Bár az autópályák elvileg még nincsenek zár alatt, az utazók szerint azokon is feltorlódott a sor.
"Aki illegális blokádok szervezésére készül, fontos, hogy tisztában legyen azzal, hogy a rendőrség a jogszabályoknak megfelelően, valamint kötelezettségeinek és jogosítványainak figyelembevételével minden szükséges lépést meg fog tenni a közrend és a nyugalom megőrzése érdekében" - olvasható a belügyminisztérium nyilatkozatában.
Hozzátették, hogy mindazok ellen, akik megszegik a törvényt, megfelelő büntető- és szabálysértési feljelentéseket tesznek.
A kereszteződések lezárása már a hét eleje óta folyamatban van, és országszerte szerveződnek az akciók.
A magyar rendőrség a hét végén hosszabb nyitvatartással üzemelteti a bácsalmási határátkelőt, de mindenkit arra ösztönöznek, hogy utazás előtt mindig tájékozódjanak a legfrissebb információkról. A legújabb adatokat a rendőrség Határinfo platformján érhetik el.
A szerbiai tiltakozások már közel nyolc hónapja zajlanak, és a feszültség egy tragikus esemény nyomán robbant ki. Tavaly november elsején az újvidéki pályaudvar előtetője összeomlott, ami 16 ember életét követelte. E tragédia mögött sokan a kormányzati korrupció terjedését és az állami infrastrukturális projektek során tapasztalható hanyagságot látják felelősnek. A múlt héten a tüntető diákok nyilvánosan kijelentették, hogy amennyiben követeléseik nem teljesülnek, készek bármilyen polgári engedetlenségi formát igénybe venni, hogy megvédjék alapvető jogukat a szabad és törvényes demokratikus rendszerhez.
A múlt szombaton több tízezer ember gyűlt össze az utcákon, hogy Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök lemondását és előre hozott választásokat követeljen. Jelenleg Szerbiában a parlamenti és elnökválasztások 2027-re vannak tervezve. Vucsics azonban világossá tette, hogy nem szándékozik előre hozott választásokat kiírni.