Törőcsik Franciska őszintén megosztotta, mi motiválta arra, hogy részt vegyen a Dancing with the Stars című műsorban.

Törőcsik Franciska a Dancing with the Stars legújabb évadában Baranya Dávid profi táncossal vehette birtokba a TV2 táncparkettjét. Ő és táncpartnere hétről hétre fantasztikus produkciókkal kápráztatja el a közönséget, pedig korábban a színésznő nem foglakozott komolyabban a műfajjal. Mint azt a Nők Lapjának adott interjújában elmondta, jelenleg az motiválja, hogy mennyi mindent megtanulhat.

Nem a versenyzés és a komoly tét részét élem meg ennek az egésznek. A versenytáncnál érthető, hogy mit és miért pontoznak, de ez sokkal szubjektívebb. Itt minden héten más műfajban kell kipróbálniuk magukat a pároknak. A szerencsén is sok múlik, és persze számít a népszerűség és a szimpátia is. Olyan sok mindentől függ a továbbjutás, hogy nem csinálok ebből hiúsági kérdést, de örülök, ha minél tovább maradhatok majd bent a játékban.

Törőcsik igent mondott a felkérésre, mert régóta úgy gondolja, hogy a DWTS az egyik legkiemelkedőbb műsor a tévés palettán. Bár a tévéshow-k világa nem éppen az ő terepe, mégis úgy érezte, hogy itt meg tudja őrizni az önazonosságát.

Mint megtudhattuk, a színésznő ugyanakkor egyetért Péterfy Bori nemrégiben tett nyilatkozatával, mely szerint sok színész azért szerepel ilyen műsorokban, mert anyagi szempontból muszáj, különben nem tudnának megélni.

Related posts