Van lehetőség a kiüresedő praxisok revitalizálására, még ha ez nem mindenki számára vonzó alternatíva.

Meredeken nő a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma Magyarországon, a Nemzeti Alapkezelő Adatai szerint legalább fél éve már 833 áll üresen, míg tavaly ugyanekkor ez a szám 675 volt. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének (HAOSZ) alapító-elnökét kérdeztük arról, mi lenne a megoldás arra, hogy ezek a számok ne növekedjenek.

Egyre több a betöltetlen háziorvosi praxis Magyarországon. Jelenleg már 833 praxis áll üresen, míg tavaly ez a szám 675 volt. Ha a Covid előtti évet vesszük még markánsabb a különbség, 2019 januárjában mindössze 373 hosszú idő óta betöltetlen praxisról volt szó. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének (HAOSZ) alapító-elnöke a problémát többrétűnek nevezte, aminek megfelelően a helyzet kezelésére többféle javaslat látott napvilágot. Az egyik, hogy a 2023-ban történt törvénymódosításnak megfelelően a háziorvosi körzethatárok kijelölésének joga 2024-től az önkormányzatoktól átkerült az Országos Kórházi Főigazgatósághoz.

Békássy Szabolcs hangsúlyozta, hogy ez a lépés a szakma széleskörű támogatását élvezte, hiszen a magyar körzetstruktúra az ezredforduló óta változatlan maradt, miközben a lakosság létszáma 700-800 ezer fővel csökkent. Rámutatott arra is, hogy a különböző demográfiai mozgásokat, mint Budapest és más nagyvárosok népességnövekedése, valamint a határ menti települések elnéptelenedése, a rendszer nem tudta leképezni. A NEAK adatai is ezt a tendenciát erősítik meg, hiszen az üres praxisok száma évek óta a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a legmagasabb, idén pedig már 104 üres praxisával az első helyre került a hazai régiók között.

Mint a szakember rámutatott, ezek a körzetek vonzó feltételek mellett sem lesznek betöltve, mivel az üzemméretük nem optimális. Az aprófalvas térségeknél csak a 2023-as évben 1400 településen nem volt helyben elérhető az alapellátás, ami 503 ezer lakost érintett, a szomszéd körzetek orvosai helyettesítéssel látták el a feladatot -ismertette az Economix.

"A helyi önkormányzati vezetőkkel azt kell elfogadtatni, hogy nem az a legjobb megoldás, ha helyettesítés útján van biztosítva az alapellátás, ideálisabb, ha minden körzetnek van egy állandó rendelési idővel rendelkező háziorvosa, ahova a falugondoki hálózat támogatásával, vagy egyéb a betegek szállítását biztosító megoldással eljuthatnak a betegek" - fejtette ki az országos kollegiális vezető, hozzátéve: egy jól felszerelt megfelelő létszámú asszisztenciával működő rendelőben magasabb minőségű ellátásban részesülhetnek, ellátásszervezés szempontjából ez egy sokkal megfelelőbb modell. Békássy Szabolcs ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezért is szorgalmazzák a mielőbbi körzetátalakítások lebonyolítását, hiszen ez a probléma egy részére megoldást jelenthet.

Nem csak vidéken nehéz a helyzet, a főváros agglomerációjának megduplázódott lélekszáma is indokolja az átszervezést, miközben a NEAK jelentése szerint Pest vármegyében is 67 tartósan üres praxis van. Meglepő módon Budapest az országos listában a második a régiók sorában a maga 80 betöltetlen körzetével. Az országos kollegiális vezető magyarázatként hozzáfűzte, hogy hiába magasabb ezeken a területeken az életszínvonal, többen megengedhetik maguknak akár a magánellátást, viszont az állami ellátás hozzáférhetősége sok esetben nehezebb, mint a konveregencia-régióban, ami a mindennapi családorvosi munkában jelent kihívást, hiszen ezeken a területeken nehezebb a betegutak szervezése.

A valóság az, hogy itt a tb-finanszírozott laborvizsgálatokra várakozás sokszor hosszabb, mint amennyit egy borsodi kisfalu lakói kénytelenek elviselni.

- Kifejezte, hogy a hátrányos helyzet fogalma az ellátásszervezés kontextusában relatív, vagyis nem egyértelműen meghatározható.

Jelenleg 5500 háziorvos felel 6400 körzet ellátásáért, ami azt jelenti, hogy átlagosan 1600 beteg jut egy-egy orvosra. Azonban a helyzet nem ennyire egységes: bizonyos praxisokban a betegszám 1200 alá csökkent, míg másoknál meghaladja a 3000 főt. A kormány célja, hogy 2028-ig felszámolják a tartósan betöltetlen helyeket, valamint azokat a praxisokat, ahol az ellátottak száma 1200 alatt van. A háziorvosok körében azonban aggodalomra ad okot, hogy a betöltetlen praxisok száma, a tervek ellenére, folyamatosan nő. A szakember hozzátette, hogy az átszervezési folyamat még gyerekcipőben jár, és bár már folytak szakmai egyeztetések a témában, a megoldások kidolgozása még várat magára.

Szerinte elengedhetetlen, hogy a jövőben kedvezőbb feltételeket teremtsenek az orvosok számára az összevonások ösztönzésére, ahelyett, hogy a helyettesítést részesítenék előnyben. Ehhez a finanszírozási rendszer átalakítása szükséges. A HAOSZ elnöke hangsúlyozza, hogy a jövőben várhatóan olyan praxisok fognak kialakulni, amelyek több beteget látnak el.

Célunk, hogy a finanszírozás lehetőségei olyan módon támogassák a működést, hogy a nyugat-európai példákhoz hasonlóan egyre több és magasan képzett szakember álljon rendelkezésre. Ez elengedhetetlen a megnövekedett feladatok hatékony ellátásához.

- emelte ki. Az újonnan bevezetett indikátorrendszer 2023-ban a magas színvonalú munkavégzést hivatott elősegíteni. Megjegyezte, hogy a magyar egészségügyi praxisokban legalább két asszisztens közreműködése lenne ideális a jelenlegi egy helyett. Ezen túlmenően felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati országokban ennél is több szakemberre van szükség.

A hazai egészségügyi ellátás kórházcentrikusságának megváltoztatására van szükség, ahogyan azt az országos kollegiális vezető háziorvos, Békássy Szabolcs is hangsúlyozta. A prevenciós szemléletmód előtérbe helyezése érdekében elengedhetetlen, hogy újragondoljuk a humánerőforrás elosztását, különösen, ha a szakemberek jelenlegi elhelyezkedése nem optimális. Békássy rámutatott, hogy több uniós országban a krónikus betegségek, mint például a diabétesz vagy a szív- és érrendszeri problémák kezelése már teljes mértékben az alapellátás keretein belül zajlik. A szakember véleménye szerint, ha bővítenénk a háziorvosok hatáskörét, ez hazánkban is megvalósítható lenne, ezzel javítva a betegek ellátását és a rendszer hatékonyságát.

Békássy Szabolcs a kiüresedő praxisok másik okaként a szakma elöregedését nevezte meg. A háziorvosok túlnyomó többsége 50 év feletti, harmaduk 60 éves is elmúlt, sokan még nyugdíjas korukban is praktizálnak. A gyermek háziorvosok esetében még rosszabb a helyzet: átlagéletkoruk 62 év, Magyarországon 1400-an dolgoznak az alapellátásban, őket csak ilyen szakvizsgával rendelkezők helyettesíthetik. A vegyes praxisokban nagyobb a betöltetlenségi arányuk a háziorvosoknak, a perifériákon 150 szakember hiányzik. A KSH 2023-as adatai szerint húsz év alatt majd 260-al csökkent a házi gyermekorvosok száma, a háziorvosoké pedig 800-al.

A szakmai vezető szerint égető problémáról van szó, ezért vonzóvá kell tenni a pályát a fiatalok számára, még hangsúlyosabbá a letelepedési pályázatok lehetőségét, amiben jelentős összeggel támogatják a perifériákon a munkavégzést. "Ezzel összhangban meg kell teremteni annak a lehetőségét is, hogy egy háziorvosi praxisban a jelenlegi gyakorlattól eltérő módon ne csak az orvos életkora, hanem az elvégzett munka minősége és mennyisége is meghatározza a megszerezhető jövedelem nagyságát"- tette hozzá, azzal kiegészítve, hogy ez a lépés eszenciális a fiatalok pályakezdése szempontjából. Békássy Szabolcs a következőkkel ösztönözné őket a szakma választására:

A háziorvos végigköveti a családok életét, az egészségügyi ellátórendszeren belül ez jelenti a legszemélyesebb orvos-beteg kapcsolatot, ami a gyógyítás alapja.

A hatáskörök bővítésével és a megfelelő finanszírozás biztosításával a szakemberek szerint újabb és izgalmas szakmai kihívások várnak rájuk. Kiemelte, hogy jelenleg nincs lehetőségük olyan laborbeutalók kiadására, mint például a 45 év feletti férfiak prosztata szűrésére szolgáló PSA-vizsgálata, vagy a diabéteszes betegek számára bizonyos gyógyszerek felírása az utógondozás során. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az utóbbi esetében még az idei év folyamán várhatóak pozitív fejlemények. Úgy véli, a kompetenciák szélesítése nemcsak a szakellátókat tehermentesítené, hanem hosszú távon jelentős népegészségügyi előnyöket is hozna, hiszen számos betegség esetében a szövődmények megelőzése válna lehetővé.

Related posts